Gleccserjáró tanfolyam - Ötz - völgyi Alpok

A DEKE gleccserjáró tanfolyamán vettünk részt, amely az Ötz - völgyi Alpok (Ausztria) Pitztal régiójában került megrendezésre. A túrán 9 fő vett részt (Pallag István alias Csoszi, Arnold, a Kerényi tesók, Peti, Marci, Gergő, Tündi valamint Jómagam), 2 autóval utazva.
Az utazás eleje műszaki problémák miatt kicsit kalandosra sikeredett és így már a kezdetekkor beszedtünk 1 nap csúszást, de legalább egy hangulatos estét töltöttünk a Sopron feletti Rák- patak völgyében elhelyezkedő ködös réten. Másnap reggel teljes gázzal indultunk tovább, így délutánra Mittelbergbe is értünk, ami a Pitztal központjánk (végpontjának) számít (egyben Benni Raich szülőföldje - osztrák olimpikon).
Kb. 17:00 kor indultunk felfelé a Gletscherbahn parkolójából (~1700 m) a pakolászás után a Braunschweiger Hütté-hez, ami 2759 m-en van és 3 óra alatt értünk fel. Közben a korábbi csepergésből izmosabb hóesés lett és csomagjaink súlya alatt szomorúan gondoltunk vissza a menedékház lenti (1800 m) csomagszállító liftjére (5 Euro), de így legalább nagyobb élmény volt megérkezni a Hütte teraszára. A tavalyi gyakorlattal ellentétben nem a Taschachhausban történt a szállás, mert az felújítás alatt áll. Már itt érdemes megjegyeznem, hogy ebben a házban sem kellett csalódnunk, a személyzet maximálisan kedves és segítőkész volt minden esetben és egy - két igazolvány hiánya ellenére a legnagyobb természetességgel számlázták a kedvezményes árat (7,5 Euro) a Winterraumos éjszakákért (persze nem árt, ha valaki beszél németül...). A ház emellett jó kis Trockenraummal rendelkezett, éttermében szinte minden kapható volt (árai persze magasak, így csak 1-1 sörre/Radlerre fektettünk be - pohár 2,3 Euro, korsó 3,4 Euro). A melegvíz szolgáltatás 2Euro/5 perces érmék segítségével történt, amely idő alatt 2-3 személy vígan megfürödhetett. A házban találkoztunk 3 debreceni Navigátorral, akik vonattal érkeztek és szintén a környéken kívántak alpinkodni. Az első este a fáradtság miatt nem tartott soká, kevés étkezés mellett általános fejfájással tértünk nyugovóra.
Első alpesi reggelünk sajnos hóeséssel ébresztett bennünket és kiderült, nem biztos, hogy túl jó időnk lesz, sőt, éjjel, valamint a korábbi napokban nem kevés friss hó esett (több mint 30cm). 10-11 óra körül egész szép idő lett és az első programpontokat el is kezdtük megvalósítani: bekötözködés, hágóvas, csákány használata, mozgás a gleccseren, kicsúszás lefékezése, csákányárok. A csákányárok készítésénél kiderült, hogy a legfontosabb a szög, de ezt hajlamosak voltunk elfelejteni, így a teszteléskor láthattuk, hogy egyik másik próbálkozásunk mit sem érne élesben. Ennek ellenére előbb utóbb mindenki összehozott egy használhatót, de a versenyt mindenki előtt Tündi nyerte, aki az általunk lefitymált csákányárkával megtartotta Arnold többszöri beleugrását, több ember rángatását…stb. A verőfényes időből visszafelé kb. 20-30 perces jó kis hóvihar lett, alig láttunk pár méterre, de később estére megint kiderült, demonstrálva ezzel, hogy alpesi körülmények közt járunk. A jobb kondiban lévők még gyorsan "felszaladtak" a Hütte feletti 2900-es csúcsra egy kitettebb túraösvényen, majd következett a jól megérdemelt vacsora. Az esti beszélgetéskor kiderült, hogy Arnold régebb óta sérült térde még nem az igazi, illetve hogy Attila egyre kevésbé érzi fitten magát a magasság miatt.
A második nap reggelén korán indulva újabb kicsúszási próbát tartottunk egy másik területen (Attila ezután sajnos visszafordult, érezve, hogy egyre rosszabbul van - ekkor már köhögött is), majd tovább haladtunk a Linker Ferner Kogel csúcsára (3278 m) kihasználandó a jó időt. A csúcsot kalauzidő (kb. 2óra) alatt, ragyogó időben értük el - sokunkat magassági rekorddal örvendeztetett meg ez a nap. Délután spaltniba (gleccserhasadék) zuhanást és mentést gyakoroltunk egy kisebb hasadékban. Visszatérve a házba pihenés előtt Attila mielőbbi lementését szerveztük meg, amiben a háziak abszolút partnerek voltak. 10 Euro fejében felhozták a csomagliftet, ami ekkor (kora este) már nem működött volna hivatalosan és azzal le tudtuk Őt küldeni, mindannyiunk általános megnyugvására. Pár nap múlva a parkolóban futottunk össze újra és láthattuk, sokkal jobban lett az 1000m-es szintkülönbség csökkenéstől. Az este a továbbiak megvitatásával telt: a helyiek rossz időt jósoltak hosszú távra, így a 2 nappal későbbi Wildspitze - támadásunk veszni látszott. A 3 Navigátor másnap reggel kívánta megcsinálni a csúcsmászást, ekkor már egy közelebbi kb. 3xxx m magas nyeregben bivakoltak.
Harmadnap jó időre ébredtünk és elvégeztük a kurzus legérdekesebb részeit, újra, többször elgyakoroltuk a spaltniba zuhanó társ mentésének módjait, majd a jégmászásba is belekóstolhattunk. A jégcsavar kezelése, flaschenzug és egyebek voltak talán a tanfolyam legérdekesebb, míg a nagyobb spaltniban való lógás a legfélelmetesebb pillanatai. Napközben többször is elromlott az idő, később kiderült, hogy debreceni ismerőseink (Jani, Attila, Imi) csúcsmászásánál ez sajnos betette az ajtót. Este korán fekvést és pakolászást terveztünk, kiderült, hogy másnap Pisti és Arnold lemennek a kocsihoz (ezúton is kösz a későbbi serpáskodást fiúk), a többiek pedig a Wildspitzére (Ausztria második legmagasabb csúcsa) indulnak. Bizakodásunknak az adott okot, hogy a helyi vezetők aznapra mégiscsak jó időt jósoltak ("Wildspitze gut, kein Gewitter, aber Wolken"… persze ezt kicsit más dialektusban).
Negyednap hajnalban keltünk és igen hidegben tettük meg az utat a gleccser széléig, ahol bekötözködés után kb. 6:30 kor indultunk a nagy útra. Először a már ismertetett nyeregig kaptattunk fel, iszonyatos szél és viszonylag nagy hó nyomok nélkül jelezte, hogy mostanában nem sokan jártak erre. Érdemes megjegyezni, hogy a csúcsrégióban azért voltak emberek ám a nagy többség délről, sokkal közelebbi és magasabban fekvő Hüttéből indulva érik el a csúcsot. A nyeregből leereszkedve már közvetlenül a Wildspitze gleccserén jártunk, amelyen a hó valamivel jobban tartott, mint másutt, de a rengeteg hasadék nagy odafigyelést igényelt a 2x3 főtől. Ahogy egyre feljebb haladtunk, állandósult a köd és a szél, időnként pedig hópelyhek is kavarogtak. Csak rövid pihenőket iktattunk be és éreztük, egyre jobban fáradunk. Szerencsére Csoszi tapasztalata révén megtaláltuk a helyes utat és becsatlakoztunk a délről jövők csúcsgerincre vezető nyomaiba. A nyugati gerincen felmenve végre megpillantottuk a csúcskeresztet (3774 m) és a pár percre eloszló köd révén a kitett falrészeket, hópárkányokat is. A csúcsot 13:00-kor értük el mindannyian (nyáron a kalauzidő kb. 5-6 óra a B. Hüttéből, szóval a friss hót beleszámítva nem is voltunk olyan rosszak), ennek valószínűleg Peti örült a legjobban . A kölcsönös gratulációk és kisebb étkezés után gyorsan lefelé vettük az irányt, mert az idő mit sem javult, bár vihar tényleg nem volt… A kálvária, szinte mondani sem kell, itt vette csak igazán kezdetét. A köd régiója alá érve nap vígan sütött, hatalmas olvadó kásává téve az egész gleccsert. A következmények: combig, térdig beszakadás minden lépésnél, idegőrlő sebesség és szinte minden lépésnél a hasadékba csúszás veszélye. Egy helyen hihetetlen vékony hóhídon keltünk át, valószínűleg azon már sokan nem fognak utánunk átmenni… Az izgalmak ellenére sikerrel átértünk a gleccseren, kamatoztatva megszerzett tudásunkat (egy jó darabon én vezettem - agyzsibbasztó volt az biztos).
A völgybe levezető úton elkezdett esni az eső, bár az Eissee-nél már ismét sütött a nap (3017 m). Lejjebb egy repülőgéproncs, valamint a Wildspitzén és környékén elhunyt mászók emléktáblái mellett folytatódott utunk, majd sajgó térdekkel haladhattunk tovább a felújítás alatt álló Taschachhaus-ig, ahonnan már csak 2 óra gyaloglás volt hátra Mittelbergbe. Este 9-re az autókhoz értünk, boldogan konstatálva, hogy sikerült, természetesen senkinek nem kellett altató, hogy álomba szenderüljünk.
18.-án reggel szembesültünk a hegy legnagyobb áldozatával: Peti arca rőtvörös és dagadt volt, mintha 3 napja lovaglóostorral verné valaki, valamint a szemét is csak egy 2mm-es könnyező résen át láthattuk…ok: a napszemüveg nem kellő ideig való viselése és a napvédő krém hanyagolása. Persze más sem úszta meg: Marci ajkai Pamela Andersont idézték, illetve Tündi és Jómagam is jól lepirultunk az arcunkon. Csoszi és Arnold térd - állapota, valamint a hóviszonyok véglegessé tették, hogy a Bernina jövőre halasztódik, hiszen most szinte semmi nem ideális ehhez.
Kissé fájó szívvel vettünk búcsút a hegyektől és fordítottuk vasparipáink orrát keletnek, de persze tudtuk, jövőre megint jövünk. Köszönet a szervezésért, illetve az élményekért, valamint a tanult ismeretekért.