2011. január 28., péntek

Kriván – D-i gerinc

A hétvége kiváló időjárását látva nem lehetett kétséges – menni kell! A cél dilemmázásra adott okot, végül a Kriván (2494 m) maradt mint már tavaly is dédelgetett téli terv. Imrével ketten indultunk pénteken 3 körül, Putnokon régi cimborámat, Varga Balázst vettük fel. 9 előtt este már Nova Lesnán is voltunk (poprádi Tesco horcica-val included). Milos ismét nagyon barátságosan fogadott, a szállás ára 7 EUR (!) volt  (és ez itt a REKLÁMOVÁ helye: +421 908 255 662 – Milos Imriscak, angolul beszél, pár szót magyarul is – emailt nem olvas ;) de lehet későn érkezni és hajnalban indulni!).
Másnap reggel Csorbatóról indultunk (6:40) hosszas szöszmötölés után a csúcsra. Az út 19-20 km és ~1200 m szint. Részletes leírása Komarnicki által ITT (1./1. útváltozat). A magisztrálén gyönyörű napfelkelténk volt, eseménytelen felkanyarodással a gerinc hosszan lefutó púpjára (Predny handel/Pavlovahát) – nyáron kék túristaösvény. Előttünk egy túrasíelő nyoma volt kb. 1600-ig, majd visszafordult. Feljebb haladva vegetációtól függően egyre inkább látszott, hogy azért esett itt hó a múlt héten. Az erdőből kiérve még kb. 3-4 km a csúcs nagyjából egyenes vonalban – a nap eddigre igen melegen tűzött. Ameddig a szem ellát felhőmentesség és szélcsend - álomszép volt. A Nyugati Tátra „ideális” lejtőin jól látszottak a kisebb lavinák nyomai. A reggeli kemény hideg (Imre Seatjának váltója is megérezte) ellenére ezután aláöltözet/100-as polár verzióban mentem tovább egészen a csúcsig. A Kis Kriván (2334 m) előtti 300-400m-es emelkedőnél kezdődtek a gondok. A csekély törpefenyőn áthaladva azt hittem a nagyobb sziklákkal tarkított részen bele lehet húzni – de nem :-)
Az itt lévő hó felső 30-40 cm-e gond nélkül beszakadt, de az előtte lévő korábbi firn sem tartott már… Elindult a szopóka: 3-4 rúgás-gyömöszölés/lépés. Igyekeztem minél inkább a köves részek felé és a jobb szél felé tartani, több kevesebb sikerrel, Imréék változó távolságra leszakadva követtek. A Kis-Kriván-t elérve végső csúcsraérésnek 13:00-t határoztam/unk és ment tovább a verkli mind több hóval, jól jött a vason az antisnow talp. A DNY-i katlan lejtőin igen sok hó állt, ideális a lavináknak. Ennek a felső részén és a gerinc hópárkányai között haladva értem a nyeregbe (Daxnerova sedlo). Végül sikerült felkaptatnom a csúcsra 1-2 odafigyelős résszel fűszerezve immár igen mély hóban, combomban egy induló görccsel. A betemetett kereszthez felérve az óra 12:30-at mutatott, azaz 5:50 volt a menetidő, cserébe körpanoráma volt a jutalom. A csúcson 3 freeriderrel találkoztam, akik végül le is mentek a nem túl bíztató kuloáron, igaz nem a központi részén (a havat hangos „kurvá, kurvá” jelzőkkel illették). Balázs és Imre nem sokkal a csúcs alatt (70-100 m szint), de időben már nem beleférő helyen fejezték be a felkapaszkodást és együtt kezdtünk ereszkedni. A Kis Kriván-tól ahogy lehetett, gatyaféken csúsztunk le a síkabb terepig, majd monoton és igen fárasztó visszagyaloglás következett Csorbatóig az árnyékban ismét kemény fagyokkal. Összes menetidőnk végül 9:30h volt – gyönyörű túrát zártunk!

Köszönet Imrének és Balázsnak a kitartó vezetésért és a túráért.

Képek később, addig is ízelítőképp Fenyős Zoli (www.bibircs.blogja.net) ugyanaznap az Alacsony-Tátra felől készített képét szúrnám be a hegyünkről ami jól mutatja a gerinc hosszát és a hegy méreteit.


2011. január 16., vasárnap

Budai-hegység IV

Márti és Matuska szelleme


 A rakétabázis hozadéka


Kísért a múlt


Kísért a múlt 2


Titanic


Limbó-hintó a Madár-szirtnél


Nyakas-kő


A Sóskúti-fennsík peremén


Hármas-szikla távolról


A Négyes-szikla


Kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum), na neki sem most kéne virágoznia


Kilátás a Csíki-hegyekre


Hogy mi a közös egy őrült feltalálóban és egyben bombamerénylőben, egy hajdanvolt titkos rakétabázisban és jópár meghökkentően szép sziklaformációban? Nos, nem egy James Bond filmről van szó és még csak az Urálig sem kell elutazni, elég ha az ember vonatjegyet vált Biatorbágyig, ahonnan járhatunk egyet a Budai-hegység legdélnyugatibb csücskében. A két elődből (Bia, illetve Torbágy) egyesített településről indultunk szombaton Mártival, hogy először az ipari műemlékként megmaradt viaduktot tekintsük meg. Az impozáns völgyhídról ha más nem is, az bizonyára mindenkinek eszébe jut, hogy 1932-ben bizonyos Matuska Szilveszter felrobbantotta, a rajta áthaladó Budapest-Bécs járattal egyetemben. A nem kevéssé izgalmas életútra az életfogytiglani börtön sem tudott pontot tenni, hiszen negatív hősünket 1945 óta eltűntként tartják számon, ekkor lépett le ugyanis a váci börtönből.
A helyreállított viadukt ma is áll, látványa meglehetősen tiszteletet parancsoló, pillérei ideálisak lennének egy egrihez hasonló outdoor, de mégis „mesterséges” mászóverseny megrendezéséhez. Mi ehelyett a piros jelzésen előbb a Keserű-kút (betondarabokkal elfedett romos kávával), majd a Szt. Vendel kápolna érintésével az Iharos-hegy (333 m) felé tartottunk. A túra célja a mászkáláson kívül az is volt, hogy mind az itt fellelhető egykori légvédelmi rakétabázist (guba-hegyi/iharosi), mind pedig a környék nevezetes szikláit is útba ejtsük (nem titkolt szándékommal, hogy valami mászhatót felfedezzek ;).
A korábbi rakétabázishoz túristaút nem vezet, Torbágy felől „azimutban” lehet felhaladni az egykori építményekhez. A budapesti védelmi gyűrű részeként létrehozott bázis maradványaiként még mindig láthatóak a szögesdrótok, oszlopok, áramellátásért felelős és csatornázási művek kis részei, valamint a méretes silók. Az elvileg igen nagy titokban fenntartott és üzemeltetett létesítmény 1978-1996-ig létezett (1995-ben leszerelték). A katonák SZ-125 Nyeva rakétákkal (a szerbek ilyennel szedték le az F117et 1999-ben) várták a NATO és az imperialisták, esetleg a titóisták, valamint a rendszerváltás után ki tudja kinek a támadásait. A kissé nyomasztó hangulatú helyhez Érd-Parkváros felől szinte végig nyílegyenes aszfaltút vezet, vélhetően innen látták el az őrséget. Hogy mennyire folyhatott itt komoly hadászati tevékenység, nem tudni. Mindenesetre jellemző, hogy a környező erdőkben bokáig jártunk a vélhetően a honvédek által - 1-1 nem létező légi/atomtámadás között - elfogyasztott és szétdobált klasszik kialakítású (barna) sörös, zöld (literes) boros, vodkás, illetőleg Sztár üdítős üvegekben.
A piros jelzésre visszatérve az öreg-hegyi szőlőskertek és víkendházak között érhetjük el (vigyázat, eltévedési lehetőség többször, erre vidám helybeli táblák is figyelmeztetnek ;) az igen impozáns Madár-szirt, Százlépcső és Nyakas-kő sziklaképződményeket. A szirtekről Biatorbágy és Etyek, valamint a Biai-tó, a Budai-hegység, a Vértes és a Gerecse felé nyílik Pazar kilátás. A Nyakas-kő különálló „gombája” különösen szép, mindkét oldalán fel lehet rá mászni kb. I- ért. Ez az a szikla, melyről a monda szerint Sándor Móric, az Ördöglovas is leugratott - a kalandot a ló nem élte túl. A kőzet sajnos igen omlós (felső miocénből származó durva, szemcsés mészkő, sárgás-szürkés színben, mely jól faragható), komoly és komolytalan mászásra is egyaránt alkalmatlan, esős időben pedig csúszós!
Részben jelzett, részben jelzetlen úton kanyarodtunk vissza, hogy a Dobogó-hegyen  (321 m) és a Szélkapu-völgyön (igen találó név, a völgy falain lévő sziklákra felállva egyszer-egyszer az volt az érzésem, ledönt a lábamról a viharos szél) át elérjük a Kő-orr púpját (301 m). Ezen a kis csúcson több sziklaalakzat (Hármas-kő, Négyes-kő) is fellelhető, de sajnos kőzetük néhol impozáns magasságuk (5-10-15m) ellenére is ugyanolyan mint az előzőeké. Ugyancsak a piros jelzésen a Nap-hegy megkerülésével (a Hosszú-rét dűlőtől gyönyörű kilátás a Törökugrató, a Csíki-hegyek és a Budai-hegység D-i részei felé)  jutottunk vissza Biatorbágyra, ahol épp elkaptuk a Keletibe menő gyorsvonatot.
A túra ~16 km ~450 m szinttel, jó kis tavaszi (?) séta volt. Remélem a jövőben sikerül még bejárni a Budai-hegység más, számomra még fehér foltnak tekinthető részeit is, immár mászható sziklá(cs)kákkal :)

2011. január 8., szombat

Winter warm-up - Királyhegy (1946 m)

Reggeli fények, a hegy alja DK-ről


A felfelé vezető út 


Pillantás DK-re


A Király-kő közeledik


Sanyi a Király-kő teteje előtt


Az egyik boulder


Háttérben a Magas-Tátra


Csúcsfotó kissé befagyott géppel


Szép


Csúszda


A Királyhegy


Múlt vasárnap 3:30-kor csörgött a telefonom, gyorsan összeraktam magam és go, várt a kocsi, amivel 4:00-ig elhagytuk a várost. Igen, hajnalban :)
A sofőr Kecskeméti Sanyi (egyes szóbeszédek szerint debreceni FŐállatorvos :) volt, ezt a feladatát kiválóan és nagy óvatossággal végezte, annak ellenére, hogy áhított kávéja egy jó darabig bújócskázott az ülések alatt. Részt vettek még: Zoli, András és Peti. Célunk Zoli ötlete nyomán az Alacsony-Tátra K-i részén (Király-hegyi Tátra) emelkedő Királyhegy (Kralova Hola – szabad fordításban: Király kopasz, 1946 m) volt. Ezt a lágyan emelkedő kúpot sokszor megcsodáltuk már átkelve a Magas-Tátra felé menet, vagy éppen annak valamelyik csúcsáról. Az út rajtja Telgart-ban van, amely egyben sípályával is rendelkezik (csúszkáltak is a népek). A faluban egy szoci Hotel X (talán ez, 550 ezer fontért eladó :) mellett deponáltuk az autót, majd irány a túra (8:00). A csípős idő ellenére jól haladtunk (Dobsina mellett -17 C-ot mutatott a kocsi hőmérője, induláskor -9 C volt), egyenletesen fogyott az 1100 m szint. A hó mennyisége csekély (10-50 cm) volt, a kitettségtől és törpefenyőtől függően :) A csúcsra DK felől vezető zöld jelzés csak kis helyen érinti a törpefenyvest (semmiképp sem ilyen), többé kevesbé problémamentesen haladtunk  át rajta, majd felértünk az impozáns „előcsúcsra”, a Kralova Skala (Király-kő, 1690m) sziklás csúcsára. Itt a napsütésben adtunk az élvezeteknek. Az erdő utáni melegebb, szélcsendesebb időben (-3-4 C) bouldereztünk (III-VI) egy kicsit a kiváló fogású gránittömbökön (3-6 m, sarkoakasztás műanyag bakiban included), megteáztunk, majd leereszkedtünk a csúcsplató alatti nyeregbe (sedlo Snehova jama). Ezután felkaptattunk a csúcsra itt-ott kis firnnel fűszerezve. A kopasz („gyephavas”) csúcson azért fújdogált némi szellő, így a hőmérséklet -13-ra váltott, csipkés firnzászlókkal borítva be a partizán-emlékművet (!). Sajnos a Magas-Tátra előtt felhősáv kúszott, így csak a Nagyszalóki púpjából látszott egy nagyobb rész, bár a Király-kőről már láthattuk a Lomnic ormát. Némi időtöltés után lefelé indultunk (ekkor 13:00 felé járhatott az idő), a piros jelzésen egy kevésbé izgalmas patakvölgyön át értük el a falut egy meseszép fenyves részen át. Itt sikerült belebotlani a falu kedves, de kissé piros orrú mesterével, aki mindenáron szlovákul akart velünk kommunikálni, de később nagy átéléssel az oroszra is áttért. A Hotel-ig kiderült minden a második világháborútól Ogyesszán és a sárga tengeralattjáró orosz verzióján át  a Debrecenbe vezető autóútvonalig. Unszolásra már vállaltam is volna az áldozatot, hogy iszok vele egy sört a nagy barátság örömére, de sajnos a Hotel zárva volt, akárhogy rángatta is (legyen mondjuk) Milos az ajtót. Hazafelé megálltunk Puste Pole mellett egy sör-leves párosra (az út mellett lepedőkön látható az irány a kiváló Restaurácia-hoz), majd Sanyi nyomta hazáig, mi pedig többségében aludtunk.
Köszönet a bemelegítő téli túráért, különösen Zolinak az ötletért. A csúcs elérése télen nem nehéz feladat, a körülmények azonban adott esetben (mély hó, szél) igen csak megnehezíthetik a dolgot. emellett, ahogy a példa is mutatta, sítúrázóknak különösen jó célpont. A szintek gyűjtése úgy tűnik idénre is elkezdődött.

Valahol az út alsó részén:

video

Törpefenyő ágak és légbuborékok:

video

Csúcsplató:

video


Dedicated to "Milos":