De mit kerestünk ott, hogyan
született az ötlet?
Alapvetően régóta foglalkoztatott,
hogy eljussak egy valódi magashegységbe, de nyilván ennek vannak közismert
limitáló faktorai: elsősorban az idő (ami pénz) és a pénz. Amióta hegyi
túrázással és hegymászással foglalkozom megszállottan falom az irodalmat, ha
lehet több nyelven, követem a híreket, álmodozom a térképek, leírások, kalauzok
felett (egyes források szerint túl sokat is :).
Nyilván az ember soha nem juthat el minden hegymászó álmához, mégis érdemes
időről időre célokat kitűzni, mert még ha nem is valósulnak meg, van miről
álmodozni. Mind a mai napig lebegnek a tudatomban kisebb-nagyobb ötletek,
amiket (talán) egyszer majd meg tudok valósítani.
Így lebegett az az ötlet is –
alapvetően elérhetetlenül -, hogy egyszer meg kéne nézni a misztikus Himaláját,
szagolni egy kis keleti, ritka levegőt és saját szemünkkel tapasztalni azt,
amit eddig csak olvasmányokból ismerhettünk.
2015 körül fogalmazódott meg
először, eleinte amolyan „de jó lenne”, komolytalan ötletként, hogy el kéne
menni, kinézni valami 5-6000-est, meg egy szép trekket és hajrá. Jó
néhányan bólogattak, látszott, hogy talán összejöhet egy kisebb csapat. Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy nem könnyű másokat is összeszervezni a fenti faktorok és más okok
miatt („jó volna de: á ez mégsem, á ez most nem prioritás, á a munkahelyem, a
család stb.”), érdemes sok időt szánni a tervezésre. Körbenéztem alaposan a
neten és elsőre 2017 tavaszra lőttem be a menetelt. Ezen a holtponton Vajda
Zoli ultrafutó és természetvédő barátom lendített át egy rövid telefonálás
közben (megkérdeztem, ők mit csináltak Nepálban, hiszen járt kint párszor): „miért
nem ősszel mentek az általában stabilabb a legtöbb helyen?”. Gyorsan
lepörgettem a lehetőségeket és 2016 januárjában nekiduráltam magam: oké,
szervezzük le még idén, irány az október! Úgy tűnt a kocka el van vetve :)
A munkahelyemen sikerült a
fizetetlen szabadságot elérni egy hónap erejéig, a financiális oldal reálisnak
látszott (persze kiszámolva!) és pár kört futva sikerült a minimális (és végül
így is maradó) csapatlétszámot összehozni. Régi mászócimborám Balogh Endre és a
dombóvári Horváth Csaba (járt már kint többször, illetve Közép-Ázsiában is +
6000 felett) beszálltak a tervbe (ezúton is köszönöm Cinó ajánlását).
És mi volt a terv? Már az elején
kirajzolódott, hogy Nepálba lenne jó kimenni, de el szeretnénk kerülni a
„tömeges” helyeket. Talán 2015 végén olvastam a „rockandice” honlapján egy
cikket arról, hogy nepáli vezetők egy ritkán járt völgyben 3 nap alatt 3 addig
megmászatlan 6000-est nyomtak le…hm, ez érdekes. Gyorsan utánajártam, hogy ez a
hely a Rolwaling-völgy, amely ugyan közel van Kathmanduhoz, Nepál fővárosához,
de kevesen járják (évente pár tíz-száz turista, ők is inkább a Khumbu-völgybe
történő átkelést, vagy a 4000m körül fekvő hatalmas gleccsertavat látogatják).
Szimpatikus volt, hogy több 5 és 6000-es csúcs mászható relatíve olcsó
engedéllyel, valamint a tibeti éles határ az északi határoló vonala, így akár
határhágókra is fel lehet jutni. Több csúcsról jobb időben láthatóak 8000m-es
csúcsok és elvileg még él az eredeti állattartó sherpa kultúra. A legtöbb
leírásban „remote area”-ként (eldugott/érintetlen terület) írták le, amire majd
még visszatérek. A völgy felett magasodó Gaurishankar (7181m) szent hegy, a
lakók mélyen hívők, így a sima trekkingre vonatkozó engedély is csak néhány éve
lehetséges. Szintén fontosnak tartottuk olyan helyre menni, ahol magyarok még
nem jártak, reméltük sok hasznos információt gyűjthetünk. Jó pontnak bizonyult még, hogy a gyalogos rész kb. 1000m-ről indul, így ideális az
akklimatizációhoz, illetve autóval (terepjáró) elérhető a völgy kezdete, nem
kell belföldi repjegyre költeni.
A terv többé-kevésbé megszületett
2016 elején, a csapat megvolt, néhányan még talonban voltak, kezdődhetett a
szervezés.
A felkészülésről és szervezésről
a II. részben olvashattok majd.
