2012. július 3., kedd

Keleti-Zerge-torony: Könyv út (V) és Karbunkulus-torony É-i párkány (II)

Ismét elindult a tátrai expressz - az időjárás és lehetőségeink figyelembevételével Imrével hétfő délután a Tátra felé vágtattunk. Az időjárás előrejelzéseknek hála tudható volt, hogy a keddi nap délelőttje fáin lesz - később esővel. A terv eredetileg a Karbunkulus-torony valamelyik nyugati falbéli útja volt, de ezt a még nem járt beszálló útvonal és az (akkor még :) ismeretlen lejövet miatt inkább egy biztonságos Könyv-útra cseréltük grátisz ötlettel. 10felé már a Zöld-tavi ház jól ismert padjain szürcsöltük a barna sört, találkoztunk a MAHOE egy részével, majd nyugovóra (?) tértünk a matraclágerben. A kissé rövid éjszakát a meleg, az üvöltöző (később a vécécsészével) finnek, majd a telefonom szakította meg 4:20 - ideje felkelni :-)

A langymeleg hajnali időben a ház előtt reggelizve néztük meg a naplementét mondom napfelkeltét!, majd 40 perc alatt felcaplattunk a Könyv-út beszállásához. 6-kor szálltunk be, Imre rövidgatyában, nem csoda, hogy örültünk a korai időnek és az árnyéknak. Az elején kissé kétesebb kőzet feljebb szilárd és szép gránitra vált, különösen a névadó bevágásban. A szép, terpesztechnikával leküzdhető bevágáshoz jól jön bár nagyobb friend, de nem nehéz, csak mászni kell :) Az ereszkedés 1x 50 1x 55 m, ismét a talajon állunk - alig van 8 óra és 120m már mögöttünk. Némi falatozás, útbenézés (Kozi stit) és zerge-megfigyelés után a völgy átellenes oldalán kiugró Karbunkulus-torony (2137 m) felé vesszük az irányt. A furcsa nevű csúcs mellett semmiképp nem lehet elmenni szó nélkül, ha az ember a Fehér-víz völgyben felment már akár egyszer is. A Zöld-tavi ház felé csaknem 600 méterrel magasodó gránitoszlop csábítja az embert -valódi drágakő. Nekünk most csak a normál út jutott, amit a meredek (feljebb I) ösvényen át érünk el a Vörös-tótól, majd a párkányokon balra fel (legfeljebb II, inkább járóterep) az előcsúcsig. Innen pár méter gerincátmenet (kitett) után jutunk fel a hely ékkövére...újabb tátrai csúcs a tarsolyban. A kilátás pazar, a déli-délkeleti falak tetejétől már-már észbontóan szédítő...induljunk is lefelé. A házban jól eső leves-buchty-sör nyugtázza a szép napot, majd Héjja "Sziklaszirt" Bálintékat is felvéve seprünk haza.

Hogy megérte e kivillámlani a Tátrába?

Meg...mint mindig...

North Face - I will catch you


Kifogástalan standok a Könyv-útban


A Könyv


Fejem felett a KArbunkulus


És hipp-hopp Imre bátyóval már a Karbunkulus csúcson is vagyunk


A Fehértavi csúcs DNy-i fala


Nincsenek megjegyzések: