Tátra - Karcsmar-folyosó

Januári kísérletünkkor az időjárás nagyobb úr volt, így visszavonultunk, de csak a nemzeti ünnep nyújtotta szabadidőig. Fő tervünk a Karcsmar kuloár (hó/jégfolyosó) volt, szállással a Sziléziai házban (1670m). Indulás 6-kor Debrecenből, 9 fővel (Peti, Marci, Laci, Csoszi, Sanyi, Attila, Zsolt, Gergő és Magam),2 kocsival. Kisebb nagyobb problémák (mínusz egy hágóvas) és megállók (poprádi Tesco - sörök) miatt kissé megkésve értünk a parkolóba, ahol a beígért jó idő fogadott minket csodás panorámával. A felmenet a csomagok súlya és az egyre növekvő hó miatt nyögdösve ment, de csak felértünk a házba, ahol sajnos valószínűleg megszivatás áldozatai lettünk. Az abszolút nem kedves (sőt, egyenesen lekezelő, kioktató) személyzet közölte, hogy a ház tele van, csak 3 ágyas 850 (!!!!) koronás szállás van. A foglalásunkat firtató kérdésre a válasz "email kaput" formában érkezett, igazolványunkra megkaptuk a kb. 100 Sk kedvezményt, de még így is igen bosszúsak voltunk (500 körül számoltunk), főleg azt látva, hogy szállóvendégek tekintetében a ház üres (egy 15 fős, szintén magyar tanfolyam - Komarniczki - volt jelen). A félpanziós kaja minden mellett bőséges volt, csak mosoly nem járt mellé... Lepakolás után nekiugrottunk felmenni a Karcsmar beszálláshoz (kb. 2000m-en). Pompás firn és a közelgő sötétség volt kísérőnk. A beszállás nagyon biztató képet mutatott, Csoszi tanácsára azonban továbbhaladtunk "csak a Lengyel-nyeregig", amiből Lengyel-nyereg nélküli Kis-Viszoka (2428m) lett. Tök sötétben értünk fel a gerincre a meredek hólejtőn, én és Gergő ott (~2350-2400) vártuk be a feljebb lévőket, a csodás túloldali látványban gyönyörködve: a tömött felhők csendben borították be a lábunk alatti völgyeket. 8-ra értünk vissza a házba, majd eltettük magunkat a másnapi Karcsmar-Gerlach tervvel fejünkben, illetve a "bemelegítő" túra fáradtságával lábunkban. 16-án 5:30-kor teljes menetfelszerelésben hagytuk el a házat. A beszállást viszonylag hamar elértük jó időben, a hó nem is lehetett volna tökéletesebb. 3db 3-as partit alkottunk és elkezdődött a caplatás a kb. 1/3 távon lévő szikláig. Biztosítás menetből, bár nem sok szükség volt rá, hiszen a hó nagyon jól tartott.

Az első ember 7:40-kor érte el a szikla alját, itt viszonylag sokat időztünk, szépen felbiztosítva egymást. A szikla jobb-közepénél egy szög mellől nagy fellépéssel induló rövid (8-10 m) bal felfelé tartó traverzet kellett leküzdeni, amelynek csak a kezdetén volt 1-2 nehezebb egyensúlyozós mozdulat (csákánnyal, vassal érdekesebb sziklán haladni). Ezek után újabb taposás a szűkülő és kissé "meredekedő" kuloárban a Karcsmar-csorbáig (2545m - kiszállás), ahol vakító napsütés és meleg, valamint fantasztikus panoráma fogadott minket. Következett az átmenet a Kis-Gerlachra (2601 m), ami gyorsan meg is volt.

Itt szusszantunk egy kicsit és tovább indultunk a Gerlachra a gerinc DNY-i oldalában traverzálva az itt ott zölddel jelzett "úton". Itt is menetből biztosítottunk, mindig csak az egyik ember mozgott és kőtömböket (átvetett kötél) vettünk igénybe (+egy helyen standkarika) a neccesebb részeken biztoításképp. A havas traverzáló részek igen kritikussá váltak a szétesett hó miatt (itt reggel óta szikrázó napsütés érte a felszínt !), 1-(2) helyen pedig ereszkedni kellett. Elég pepecselősen haladtunk, az első hármas parti felért a csúcsra és mi sem voltunk messze (50 m szint, ~150 m távolság), amikor Csoszi viszafordulásra intett mindenkit, hiszen hátra volt még a Batizfalvi-főszakadék. A problémát természetesen a meggyengült hó és a megnövekedett lavinaveszély okozta, ezért 1 órakor ereszkedni kezdtünk a szakadékban a lépéseink alatt rogydozó hóban (Komarniczki: "A szakadékot nyár derekáig rendszerint hó tölti ki. Bejárása ilyenkor - főleg lemenetben - jelentékenyen kényesebb" - bevált !) Nem mondhatnám, hogy a sírás környékezett, amikor kiértünk a kritikus részből a sziklára és elkezdtük az ereszkedést a Batiz próbán a megmaradt szögek segítségével. Összesen 2 ereszkedés (40 m + kb. 20m) volt, majd némi gyaloglás után gatyafék a "Batiz"-völgyig. Ezek után már "csak" a visszaút volt hátra a befagyott Batizfalvi-tavon és a Magisztrálén át. Ismét megállapíthattuk, hogy a hegymászó kedvenc növénye a törpefenyő, ezt szitokszavak érzékeltették. A házba fél 7 előtt értünk, így csaknem 13 óráig tartott a menet szállástól szállásig kb. 1000 m szinttel.
17.-én reggeli után újabb túrára indultunk a csomagokat hátrahagyva, Csoszi terve az Ottó-csúcs volt ("délre visszaérünk és irány haza"). A beszállást késve értük el, hiszen ismét fel kellett caplatni a tófalon, majd jobbra tartva elérni a kis hófolyosót.Mondanom sem kell, érezhető volt a vádlikban a tegnapi túra. Itt összegyűltünk, majd az első parti elkezdte kimászni az első hosszt. Hamarosan kiderült, hog ez nem megy olyan pörgősen, így az alulöltözötten vacogó Petivel és Sanyival fél 11-kor (ekkor még 6-an nem szálltunk be az útba) úgy döntöttünk, hogy 6-an talán gyorsabban haladnak majd és nem hátráltatjuk őket. Reggel óta erős szél süvített és felhők gyülekeztek, aminek csak tudat alatt tulajdonítottunk jelentőséget. 2000-ről visszafordulva lecsúszdáztunk a beszállástól, majd a tófalon is, aminek hava már kevésbé volt meggyőző, mint előző nap. A háznál már olyan szél volt, hogy rá is tudtam dőlni. Lepakolás után a várakozás óráit sörökkel rövidítettük a Bufet-ben. Kb. egy óra múlva hóesés kezdődött és kezdtük sajnálni a többieket. Végül 4-re értek vissza, de a tervet sikeresen teljesítették. Sanyival 1-1 kötelet átvéve elsőként szaggattunk le kevesebb mint egy óra alatt a kocsikhoz zsákjainkkal, hogy főzzünk valamit magunknak és a többieknek. Ebben a versenyben Sanyi sült szalonnája nyert, majd hazaindultunk, söröket kortyolva. Végül éjfélre értünk Debrecenbe élményekkel telve, végre jó idővel!!!