2008. október 24., péntek

Buenos Tardos

Srácok a Nagy falon egy VI+ ban

Beszálljak, ne szálljak? A Solymász (VI-) alatt


Pakolászás az udvarban


Tündi a Carbonara VI- alatt tanakodik - majd kimássza


Falak


Kissé csípős reggel köszöntött ránk pénteken, mégis a kiruccanás mellett döntötünk Tündivel 10-11 felé - jól tettük. Különösen jó hangulatú, szép és eredményes mászónapon voltunk túl. Rémképeimben úgy élt "kezdő" látogatásom óta, hogy Tardos nem nekünk való hely, de mára kiderült: még szép, hogy nekünk való! A "Szentély" jellege most is ugyanolyan csodás, az utak szépek és a bíztosíthatóság is kiváló. Nádasdi Osziék kifogástalan, "tankönyvi" nittelése /vannak jókora nittávolságok is, de a psziché edzhető, hiszen padlózni nem lehet és a berakott cuccok is pompásak!/ némi tapasztalattal a hátunk mögött nagyon jól jött (a nitt mindig kunsztközelben!). Elsősorban V-V+ utakat másztunk, amikből még a nap végeztével is több mint 10 megmászatlan számunkra a bányában. Ezek többsége kimondottan szép élvezetmászás, pedig egyik-másikban tavaly még igencsak gatyarotty módon küzdöttem. A Zsebes és az Alpesi kivételével a többi utat eddig nem másztuk. A nap vége felé felkészültnek éreztük magunkat, hogy átlépjünk itt is a hatos fokozatba. Először a kicsit zsíros aljú, de nagyon elgondolkodtató mozgásformákat igénylő Solymász VI- utat, majd a kis fogásos kunszttal rendelkező, főleg táblamászást igénylő Carbonara VI- t gyűjtöttük be. A köd és felhők ellenére csapadék nem volt, a hőmérséklet egész elfogadható 10-14 fok körül lehetett. Egész nap szemeztünk a Nagy-fal 24 méteres áthajló látványával /és az ott nagyon szép stílusban mászó két jó fej sráccal/ és ábrándoztunk arról, milyen lenne it egy VI+ t kitolni...reméljük jövő őszre az álom talán valósággá válik!

Mászott utak: (Tündi a Solymász VI- és a Linco V+ kiv. minden utat elölmászott!) Zöld-sárga V+, Árnyas V-, Zsebes V+, Linco V+, Szkéné (VI - szerintünk V), Bécsi szelet (V - szerintünk V+/VI-), Alpesi IV, Vádli Meló V+, Solymász VI-, Carbonara VI-, Angyalhangya V

Nincsenek megjegyzések: