2013. január 31., csütörtök

C'est fini

A hétközi mászások kultusza szerencsére nem halt ki. Attillával terveztünk Fehérkőt, de valahogy nem akart összejönni. Az időjárás hetek óta csapadékos és most is az, egy nap lóg ki belőle biztatóan, eme csütörtök. A megmentő javallat Burai Petitől jött, aki gépjárművébe invitálta még Cseke mestert is, neki ráadásul születésnapja volt. Az ajánlat egyöntetűen a dédesi Nagy-fal, ráállunk a tapasztalt urak javaslatára, de még milyen jó javaslatra!
Felmenetben fagyos - havas az út, de a nap ezerrel süt 11 és 16 között mászunk, a szél nyomul, de a katlanszerű falszakaszon ebből semmit sem érezni. 10 fok, vagy még több a hőérzet, igazán kellemes megmászós idő, napsütés, mi kell még? Ja igen, és Dédesen ma lehet utoljára mászni a tilalom miatt őszig.
Kárai úrral másztuk az utakat, a nehezebbeket én tr, jó erősek a hetes utak, de valahogy csak kimentek (Szamba VII/VII+ csak csücsüléssel). A nyugodt mászogatást csak egy tömb zavarta meg, átadása megtörtént a gravitációnak, a kétfejnyi cucc Attilát és a kötelet is elkerülte. Végül fáradtan, a lenyugvó nap és az előbújó hideg által kísérve siettünk le a kocsihoz. Remélem lesz még ilyen lukas nap februárban is, Fehérkő és Rév még bejöhet :)






Mászott utak: Jobb bevágás V (cl), Könnyű valami a Pozsonyitól jobbra V, Repülős VII- (2x tr), Szamba VII/VII+ (tr), Csipkebokros VI+ (tr), Bal bevágás VI+ (tr)

Nincsenek megjegyzések: