2013. március 12., kedd

Friss hús Réven

A ramaty időjárás közben egy nap emelkedik ki állócsillagként a 8 napos előrejelzésekből: a kedd. Az is Nagyvárad térségében mutat napocskát...nosza szabadnap és irány Körösrév. A túratársak Dr. Kecskeméti, Kolopi Sanci és Imre voltak. Mivel a Terasz-t már több ízben megjártuk, így újra vágytunk. Legyen mondjuk a 2012 elején kiépített szektor (Creasta Serpilor) a vasútállomásnál, a folyásirány szerinti jobb parton. Felmenet a 19 éves srác sínek melletti emlékkeresztjénél egy meredek vályúban cserjésen át, majd egyszer csak balra. Kaller itt: http://www.alpinismbihor.ro/activitati.htm A sziklák így lomb nélkül jól látszanak, egy gerinc és több szép fal tűnik fel. A felcaplatás során megnézzük az alsóbb utakat, barlangos áthajlásból indulnak, 8 körülire írott mind, irány feljebb. A gerinc beszállásának aljától felfelé sorjáznak az új utak, helyben vagyunk. Egy írásbeli és egy szóbeli sztorink volt a helyről (köszi Cs. Atilla), a szektor napos, nyomjuk. A kaller szerint van egy 4 kötélhosszas gerinc ötösért, Kolopi Sanyival beszállunk (Creasta Serpilor 2B, 5/5+)...na ez hiba volt :) Az alsó 20-25 m rossz kövű, de szerencsére árnyékos, hideg, mohos volt házgyári szarokkal kb. V+ ért...feljebb egy 3 szögű (?) stand (?) majd még két kötélhossz I-II-III- fix cucc nélkül. Mit mondjak, amolyan először és utoljára élmény, aminek az alja még veszélyes is (mit ne fogjak...). Szerencsére ilyen bevezetővel Imréék már nem vágtak bele, bár az kétségtelen, hogy a kilátás szuper és az utolsó pár tíz könnyű méter kőzete szilárd és oldásos, tele van karrbordákkal, madáritatókkal, még tankönyvi ékelést is lehet(ne) gyakorolni. A hosszok az alábbiak: 35m V+, 55m III- (I-II), 20m I-II, aki neadjisten mászná hosszú kötélgyűrűt vigyen standépítéshez + feljebb egy éksor nem árthat. A levezető "út" méltó a mászáshoz, hülye lejtőszögű, laza talajú, kisköves, erdei seggreülős, facsemete gyalázós szopás.

Mély levegő után sorban másztuk az új utakat V-től VII-ig, a legjobb kőzetminőségűek és stílusúak a Pitonul-tól (VI-) felfelé elhelyezkedő utak (Cobra VII?, Anaconda VII/VII+, Boa VI+) és ránézésre a legszebb, de igen nehéznek látszó legfelső darabok: Salamandra, Tritonul, Iguana. A gerinc beszállója felé a kőzet törősebb, erről Levi is beszámolt, de sajnos nem olvastam el elég alaposan a leírást :) A Reptila VI+ nagyon szép, erős és technikás, csak ne kellene minden akasztásnál azon zizegni mi marad a kézben, kis híján os lett meg. A Vipera VII- még ennél is neccesebb, jó, hogy csak tr másztam, így is egy fejnyi tömb Sanyi mellett landolt - néhány része kimondottan veszélyes, mászását nem javaslom! A sisak egyébként alapkövetelmény, jó pár év kell még ide, hogy minden lejöjjön aminek le kell. A sok újdonsággal és Kecskeméti dr. húsipari termékeivel (nyami) eltelve indultunk haza. Jövünk még, legközelebb talána Terasz alatti részeket, vagy Sonkolyost kellene megnézni.

Mászott utak: Creasta Serpilor (V+, 110m), Boa VI+, Anaconda VII/VII+ (tr), Pitonul VI-, Gusterul V, Mamba VI-, Reptila VI+, Vipera VII- (tr)


Szép


A szoros kapuja


Szártalan kankalin (Primula vulgaris)


Májvirág makro


Vesd össze az előző hetivel (kicsit pörgött a forrás :)


Settore feljebb


Settore lejjebb


Imre a hüllőben hüledezik (Reptila)


Imre a hüllőben hüledezik (Reptila) 2.


Long way home

1 megjegyzés:

N. írta...

Tavaly tavasszal jártunk arra, ugyanezek a tapasztalatok. Másodban mindig kaptam a köveket, vagy rántottam magamra, szinte minden útban. Egy helyi sráccal voltunk, sokat mesélt a helyről, meg arról is, hogy mindent (nittek, standok) saját pénzen próbálnak cserélgetni, nem nagyon van támogatás. Sonkolyos viszont nagyon jó, érdemes elmenni, kiépített, technikás, csak nagyon rövid.