2011. október 31., hétfő

Nyugati-Tátra - utolsó napsugarak

Október utolsó napján az előző esti Milosig (Nova Lesna) történő utazás után szép reggel virradt ránk. A csapatot Anitta, Márti, Imre és Máté alkotta jómagamon kívül. A cél az volt, hogy kihasználva a nyárvigére hajazó időt túrázzunk egy szépet a többség által még sohasem látogatott Nyugati-Tátrában. Bevallom, nem voltak nagyok az elvárásaim, mégis hatalmasat csalódtam - pozitívan.
Célunk a Baranec-csúcs (2184 m) volt, mi Mártival egy direktebb úton (sárga jelzés), míg a többiek a Ziar-i ház felől (kék, majd zöld és sárga) körben érték el a csúcsot, majd ugyanott le (sárga). A mi utunk kb. 1350, a társaság további részéé ~1600 m szintet tartalmazott. A 3 óra 45 perces felmenetet jó tempóval levágtuk 3 óra 5-re bár ehhez nyomni kell, Márti kimondottan kemény volt! A felmenet eleinte erdőkben, majd impozáns gyephavasokon éri el a csúcsot. A kilátás pazar volt, északra a Nyugati-Tátra főgerincével és a Ziari-völggyel, délre az Alacsony,- keletre pedig a Magas-Tátrával, aminek sok csúcsa jól kivehető volt az eszményi időben. Az élmény hazafelé a szállásra gyönyörű naplementi fényekkel párosult, amit annak konstatálása sem sokkal tudott rontani, hogy a telefonom ott maradt a barnamedvéknek valahol ;)
A Nyugati-Tátrát mindenkinek csak ajánlani tudom, abszolút "riválisa" a Magas-Tátrának és őszi fényekben, színekben nehezen verhető! A sok szint, hosszú fel és lemenetek garantáltak, mi kell még?

Nekem bejön ez a szitu (az Alacsony-Tátra napfelkeltében)


A Baranec délkeleti gerince a mellékcsúcsokkal


Egy púp a Baranec mellett lavinanyomokkal - nem ritka errefelé


Pillantás 1900 m körülről nyugat felé, háttérben a Prislop (2141 m) és a Banikov (2178 m)


Kilátás a Baranec csúcsáról északra - Nyugati-Tátra főgerinc


Keletre a Magas-Tátra, előtte a Nyugati-Tátra két észak-déli mellékgerince


Öregasszony fejfedővel


Márti élete 3. 2000-es csúcsán

A Baranec északi gerince a Smrek (2071 m) púpjával


Who needs more?


...


Másnapi célunk, a Király-hegy

2011. október 20., csütörtök

Hőségriadó

A deres utcára kilépve örültem a rajtam lévő és a bepakolt ruháknak is - bizony hideg van- de a work less, climb more projekt nem várhat. A hajnali indulás után csak csak bemelegszünk, összefutva a másik kocsival 6an indulunk Románia felé. A 'révi völgybejáratnál az árnyékban 5 fok körül járt az idő, így szedjük a lábunkat fel a teraszra. Meglepetésünkre itt a ragyogó nap ereje és a völgyben felszálló meleg levegő miatt 20 fok körüli, vagy afeletti hőmérséklet alakult ki a szélcsendben - SZUPCSI!
Kecskeméti Sanyival sorban melegedtünk az utakban, ismerkedve a hátsó szektorok még nem mászott darabjaival. A rendelkezésre álló, átlagban kb. 6+ os kínálat elegendő elfoglaltságot nyújtott, nem gondoltam volna, hogy félmeztelen mászóka lesz belőle. Szerencsére elég jól mentek a dolgok, sikerült fél mozdulat híján egyben mászni a Gama-t (7), illetve os az Alfa-t (7) és a Blade-et (6+). A nehézség itt már variál, több út valóban annyi amennyi ki van írva, de alá és fölészámozás is előfordul. A terasz sarkánál lévő utakat is beleszámítva (8 és 10 közötti nehézség!) összesen 40 út várja a felránduló mászókat. Jól elfáradva indultunk haza, de szerencsére Sanyinál volt lej és gálánsságának hála sörünk is került - nagyon jó nap volt!!!

Mászott utak: Athos 6 (rp), Porthos 6- (rp), Aramis2 6- (rp), Cardinal 6+ (os), Negativ 6 (os), Konkurs 5, Gama 7, Alfa 7 (os), Omega 6 (rp), Blade 6+ (os), Matrix 6/6+

Alattunk a Körös


Endre egy 6- t ostromol


Peti egy 8/9 ? útban próbálkozik


A Cardinal bevágása - szép kezdés


Sanyi egy Omist idéző ötösben

Ősz


Egy régi cimbora - Bihari szaktárs is velünk tartott

2011. október 17., hétfő

Alfa-Omega


"– Nagytatus, ha képes összekapni magát egy rövid időre, akkor árulja el nekem, hogy mi a Föld? Érti?
Gondolkodott már rajta? Hogy mi a Föld? A Föld, ez a teniszlabda, ez a narancs, tudja? Kicsi vékony héja van, tűz fortyog alatta lent a mélyben, és az egész őrülten forog egy nagy óriás tűzgömb körül, tudja, tűzgömb, és közben robog, őrülten rohan, rohan egy világnak nevezett fekete kukába. Mi meg fejjel lefelé lógunk rajta, lógunk bele a mocskos szemétbe.
Laca: – Figyelj már, pénz kéne? Pénz kéne?
Kapa: – Bizony.
Laca: – Sok pénz, jó sok pénz. Nahát akkor miért nem erről beszélünk."

részlet Jancsó Miklós: Anyád a szúnyogok c. filmjéből

2011. október 16., vasárnap

Egy újabb "szelet" Bükk

Imrével és Mártival séta (~20km) a kissé csípős árnyékban és a meleg napsütésben Hámori mászással kombinálva - szép volt! Láttuk a Bükkszentkeresztre 'Szentlászló felől felvezető szerpentint őszi díszben (ezen fel - és gondolom le - autózni is egyedi élmény hazai viszonylatban, gyengébb gyomrúaknak és leszorítástól tartóknak nem ajánlott:), a dorongosi víznyelőbarlangot, a volt gyertyánvölgyi Huta település  maradványait, a Hór-völgy felső részét és a humoros nevű, de annál vadregényesebb Sügér-völgyet is!





Mászott utak: Kisháromszög közép V, Kisháromszög DT VI+ (tr), Keménykalap V+, Kari útja VI


Szellemfalvak még

2011. október 4., kedd

Papirusz-csúcs/Stanislawski bevágás (IV)

A már-már nyárias időjárás és hómentes tátrai ősz arra sarkallt minket, hogy tegyünk még egy túrát a legközelebb eső gránit-mászómekkába. A családi és egyéb programok miatt a kissé szokatlan vasárnap-hétfő lett az esemény időpontja, ebéd után ki is szaladtunk a célállomáshoz. A partikat Tündi-Levente, valamint Imre és én alkottuk, a Fehér-víz völgyében ismét hamar felértünk. A Zöld-tavi ház előtti padra hanyatt vágódva csodálatos látvány tárult szemem elé: a csillagos égbolton erősen fénylett a Tejút, "összekötve" a Bélai-Tátrát a Wéberrel, majd mindezt egy méretes hullócsillag is megspékelte. Evés-ivás (Saris barnasör :) és kalauzfényképezés után nyugovóra tértünk, bár kiderült, a házi kalauzgyűjteményben sincs topo a másnapra tervezett Puskás-pillérről (V)és Tatarka féle variánsáról sem (V+) (egyaránt Papirusz-csúcs 2434 m). Fekvőhely ismét a matraclágerben került, most sajnos kissé nyűgös alvással, de csak eljött a hajnali 5 óra.
Kis készülődés után a tó partján elhaladva a Nagy-Papirusz völgy felé vettük az irányt, melynek katlanába a Zöld-tóba Ny-ról lezúduló vízesések mellett lehet feljutni (láncok, I). A völgy falait D-felé nézve a Wéber, a Késmárki-csúcs, a Lomnic, Ny-i irányban a Fecske-torony, Zöld-tavi-csúcs alkotják, míg É-ra pillantva a Papirusz-tornyok és a Papirusz-csúcs alkotja. Ez az impozáns csúcsokból (falakból) álló együttes látvány hátunk mögött a kelő nappal, a Bélai-Tátrával, a Zerge-csúccsal és a Karbunkulussal kiegészülve varázslatos élményt nyújtott. A felmenet megerőltető, a Papirusz-csúcs tövét két és fél óra alatt értük el, a vége felé egy sziklás háton is átkelve (I-II) de ez csak magánszorgalomból történt :) A fel és lejövetet ez a kép érzékelteti a legjobban.

A fal alatt kiderült, hogy az ufók elvitték Imre beülőjét, így kérdőjelek közé kerültünk - volna! Imre először lemondott a mászásról, mondván felmegy a Zöld-tavi csúcsra, de végül meggondolta magát. Javaslatomra egy könnyebb, mindkettőnk számára lazán teljesíthető útba szálltunk be (részére egy heveder segítségével mellbekötőt készítettünk) - Tündiék pedig maradtak a Puskás pillér Tatarka féle variánsánál. Az utakról infó ITT - több mászásról van topo, de emellett csak távoli falfotók, szlovák leírások, vagy a Komarnicki féle könyv áll rendelkezésre az utak többségénél.

Az általunk mászott Stanislawski bevágás (IV), akárcsak a fal központi részének többi útja 200-220 m, ezt 4 hosszból (40m, 60m, 35m, 55 m, majd 20m II  a csúcsig) abszolváltuk. Az út a déli fal bal oldalán indul egy táblán fel, majd egy bevágásrendszeren át éri el a csúcsra vezető pillért. (Lilával az út hozzávetőleges vonala)


Imre mellhevederére tekintettel engem nem testről, hanem megfelelő standról biztosított, én pedig simán felbiztosítottam őt másodban. Az út könnyed nehézségű (párszor IV és IV-, általában III - ezért is vállaltuk az előzőleg leírt módszert), néhol kitett, többségében pedig rendkívül szép grániton vezet bámulatos környezetben. Kiépített stand csak a végén van ahol összefut a pillérről jövő utakkal, lentebb nagy hevederekkel tömbökről lehet biztosítani, köztesként pár régi szeg van (3-4 db). A mászás 2 óra 15 percet vett igénybe, Tündiék valamivel több mint 3 óra alatt értek fel a jóval nehezebb és elmondásuk szerint izgalmas "Direkt pillérből".
A szép tiszta idő minden igényt kielégítő panorámával örvendeztetett meg minket (a legmagasabb pont a Vörös-tavi csúcs):


A lefelé vezető út odafigyelést igényel, a Fekete-tavi hát széles vonulatán vezet le, de a csúcs alatt és a Nagy-Papirusz-völgybe való közvetlen lejutáskor törmelékes és/vagy meredek, füves I-II lemászásokat tartalmaz, emiatt rossz időben veszélyes lehet! A lemenet közben bekukkantottuk a Motyka-kéménybe és kissé lejjebb egy törős kuloárba is, amin valakik egyszer már leereszkedtek (heveder, maillon - nem nézett ki jól ;) - de mi tovább követtük a kőembereket. A lefelé út 2 óra 15 perces volt, így jól esett a bableves-sör-tea kombináció  a házban. A beülő rejtélyére nem derült fény, valószínűleg a reggeli pakolászásnál hagyhattuk el valahol. Az esti fényekben, feledve napközbeni kiszáradásunkat (nyárias, meleg idő volt egész nap!) legyalogoltunk a kocsihoz és hazavágtattunk az Alföldre. Az eredetileg tervezett út maradt a tarsolyban, de sikerült egy szép úton egy újabb tátrai csúcsra feljutni, le és felmenetét, valamint a fal struktúráját megismerni - gyönyörű túra volt! A falon legalább további 3-4 út (Cesta Solickeho V+, Puskas-pillér V+, Motyka kémény V, Prostredné vhlbenie V-) vár még megmászásra - álmodozásra fel!

Reggeli ámulat


A beszálló tábla


Az út 2/3 részénél


A végső hosszok egyike


A könnyű gerincszerű befejezés, ahogy a csúcsról látszik


The next one please ;)