Körösrévi túra

Hétvégénket 2 autónyi DEKE taggal és 2 autónyi Zöldfokos debreceni mászóval egyetemben Körösréven (Révi szoros - Vadul Crisului) és Sonkolyoson (Suncuius)/ma Románia/ töltöttük a Sebes-Körös partján. A mászóhely nagyon közel esik Debrecenhez, csak a határon kell átkelni, onnan pedig Nagyváradon át hamar (kb. 1h) elérhető, bár ez a lovas kocsik számától és az aktuális autóforgalomtól/útviszonyoktól erősen függhet. A hely megközelítése során elég hamar szembesülhettünk vele, hogy Magyarország még mindig nagyon finom úri hely ahhoz képest ami itt van...időutazás a javából. A Dracula Hotel parkolójában cuccolni kezdtünk, amit csak a kiszalajtott pincérsrác zavart meg egy rövid húzzunk el, ha nem eszünk/iszunk/alszunk itt monológgal, kedvüket a felajánlott parkolási díj megfizetése sem szegte...sebaj, odébb gurultunk 100m-t.
A szorosba begyalogolva több szempontból is lélegzetelállító látványban volt részünk. A völgy falai nagyon megkapóak, látható, hogy bőven van hely több kötélhosszas utaknak, illetve 25-35 méteres, vagy akár magasabb sportutaknak is! Sajnos a terület a romániai turisták egyik kedvenc célpontja, emellett vasútvonal is áthalad rajta és a Körös is sodor ezt-azt, szóval lehangolóan szemetes egy-két helyen. Ennél már csak a hihetetlen igénytelen módon szétvert, szétlopott turistaház volt szomorúbb látvány, meg az, hogy a helyi túrázók ebben a közegben roppant jól érezték magukat, szemrebbenés nélkül fotózták magukat a szemét közepén, sütögették a szalonnát...stb. No de visszatérve a mászáshoz: a helyismeret nem árt, mert a neten (http://www.roclimbing.net/) fellelhető 2 kalaj román nyelvű, falrajzai skiccnek is nehezen nevezhetőek és igen pontatlanok, plusz a számozást is jobb szemre belőni, bár nekünk kb. hasonlónak tűnt a magyarral összehasonlítva. Régebben természetesen mesterséges mászás dívott, ezért a hagyományos számozás számunkra követhetetlen volt, érdemes a TE jelű sportutakat választani, amiből 5-5+ alig van, de a 6-os is kevés. Nittelés: általában sűrűn vannak, de a régebben nyitott utakban gyakoriak a házgyári termékek!
Első napi terepünk egy barlang környéke volt, ahol 3-4 út állt rendelkezésre az általunk mászott fokozatokban. Elsőnek a 10m-es Dale (6-), majd a rövidke Baby (5) és a 15m-es Diedrul Mic (5+) mászását végeztem. A Dale másodjára egészben kiment alsóval, de elsőre sem sok hiányzott, míg a Diedrul Mic egyik átlépésénél kicsit megroggyant a psychém /csak szép ántikul :)/, így elég sokáig tartott, amíg végeztem vele. Tündi emellett kis beleülésekkel kinyomta toprope a Chip (6+) nevű utat, ami gyakorlatilag a Dale nehezített beszállása. A legdurvább utat egyben! (Compressor 7+) felsővel Peti abszolválta társaságunkból gyakorlatilag OS. Ezt az utat Feri is kinyomta néhány próba után, de állítása szerint nem emlékszik rá...Máté is nagyon élvezte első mászását saját bevallása szerint, bár az biztos, hogy a hely nem a legideálisabb a kezdeti lépések megtételére.
A nap további részében nézelődtünk, majd levonultunk a Körös jobb partján lévő szép rétekre táborozni. Nem voltunk egyedül, egy kisebb barlangász csapat, majd később egy kamionos is itt hajtotta álomra fejét. Az este főzéssel, iszogatással, Ghymes hallgatással...khm (update: Máté szerint ez a khm nem fejezi ki elég plasztikusan szenvedéseiket), majd alvással telt.
Másnap a fő problémát a pontos idő bekalibrálása jelentette, ami újra és újra felmerült (Romániai idő+óraátállítás). Emellett persze másztunk is, célunk a Sonkolyos nevű rész felmérése volt. Ez a hatalmas méretű Magyar barlang és környéke, rengeteg fallal, sok úttal, amelyek többségében igen nehezek. A legtávolabbi falszakaszon (Faleza "Unguru Mare") nyitottunk 2 úttal, ami egy standhoz vezetett. Kalajunk nem volt, de azt mondta valaki, hogy ezek 6-osok. Csoszi kinyomta a bal oldalit, Peti a jobbra esőt, de igensak megszenvedtek. A kalauz alapján nem is csoda (ezek az Escalator (6) és Eleni (7) nevű utak voltak). A látottakból okulva inkább felsőztünk, Tündi és én az Eleni-t választottuk, ami 1-1 beleüléssel ment is, de izmos az biztos! Ezek után a közelgő esőfelhők árnyékában a kalauzban sem szereplő, közvetlenül az autóút mellett lévő falakat céloztuk meg. Elsőnek egy jó magas (ca. 20 m) kb. 5+/6- nehézségű utat választottam, amiben megint eldurrant egy kicsit az agyam. Az út nem volt különösebben nehéz, de az akasztások csak nagyon gondolkozva mentek, holott fogás általában bőven volt. Sajnos az utolsó nittet akárhogy igyekeztem, nem értem el a számomra biztosnak tűnő akasztó fogásról (kissé logikátlannak tűnt az elhelyezése), így a visszaeresztés mellett döntöttem. Ezt követően Csoszi szépen kimászta, de az utolsó nittet nem akasztotta meg, hanem balra kitérve ért fel a standhoz megfontolt, ügyes technikával. A kisebb csalódást feledtetendő egy kissé jobbra eső részen tr megmásztam egy 6- t, ill. egy 6+, ezek jól sikerültek, csak a lehúzandó kötél ne akadt volna be :) Persze az eleredő esőben kellett érte fentről beereszkedni /kb. 30m-es fal, az alsó stand kb. 15m-en/, de sebaj. Tündi ezalatt kinyomta az 5+/6- t és a másik 6- t is egyben (tr), szép volt! Az eső hamarosan dörgésbe és zuhébe csapott át, így hazaindultunk.
A hétvége összességében vidám volt, jó társaságban, de a helynek akadnak hátulütői. Hogy jövünk e még ide? Ambivalens érzéseinket (kontra Kaiserbrunn, Peilstein...stb.) átértékelve majd még kiderül...