2010. november 27., szombat

(Black &) white stripes

 Here we go again


Két legenda: a "Mítosz" és az öltönynadrág


...climb more


 Imre "Holdfényben"

Chillout


A hosszabb távú előrejelzések november második felére már igen csípős időt jósoltak, ideje volt minden kis „ablakot” figyelemmel kísérni. A hét elejére és közepére változóan felhős, 5-10 fokos nappali hőmérsékletet jósoltak jobb esetben napsütéssel és változó erősségű széllel. Mivel idén márciusban szépet másztunk Fehérkőn, és napsütés esetén télen ideális célpont, ide indultunk szerdán. Imrével, további jelentkezők hiányában ketten robogtunk az ismerős Seat-ban. A csípős reggeli idő és felhőzet még borúlátásra intett volna minket, de a Tisza felé haladva már látszott, az Északi-Középhegység felett nincs felhőzet. Legutóbb a hámori túrám előtt jártam itt, a falevelek őszi színpompás búcsúzásakor, ebből mostanra csak a csupasz fák maradtak. A sziklákhoz 10 előtt felértünk, majd elkezdtük a melegítést a szikrázó napsütésben. Persze kellett a réteges öltözködés, de mászás közben abszolút nem fáztunk. A melegítés után rápróbáltam a HSZJSE-s kallerból kilesett Holdfényre, ami egy kézrepedésen visz fel VII-ért. Sajnos os nem sikerült, de egy beleüléssel így is meglett elsőre, nagyon megtetszett ez a rövid, de velős út, később pp is megmásztam. Az Alter Weg továbbmászva a Táblácskán továbbra is az egyik legszebb és leghosszabb hazai „Genuss” útkombináció (V+/VI-), a Majdnem (VI-/VI) pedig semmit sem vesztett nagy nyúlásaiból. Imre szépen mászta az utakat, a nehezebbekben hadakozott, de azért megállapította, van itt (is !) keresnivalója. Az idő telt és kora délután elkezdett befelhősödni, amit szélrohamok is követtek, kezdett leáldozni szerencsecsillagunk. Természetesen nem hagytuk abba a mászást, tr rápróbáltam a Repedésnyomra is (VII-). Ebbe az útba az év elején még beszállni sem tudtam, most nagy hangorkán kiséretében 4. körül sikerült, majd feltapogatóztam benne további csücsükkel, hiszen a tetejéről nem sok fogalmam volt (nem árt ha ismeri az ember a fogások sorrendjét és terhelhetőségét ;). Nem túlzok, ha azt mondom, ez nem VII- :), de nagyon szép út. Jó projekt lesz télre/tavaszra/2011-re, ahogy egy névtelen VI/VII és persze az Anna is ott van...
A szelet megunva lesiettünk a kocsihoz és átruccantunk Hámorba. A szikláknál most nem volt senki, egyedül láttunk neki. Tervem az volt, hogy mászunk egyet, majd kávé-szeánsz és irány haza, de csak csak elkapott a gépszíj :D
Először a Kari útját másztam rp, örültem, hogy egyben oké volt (most, hogy ismerem a kunsztot :), majd a Keménykalapot másztam alsóval. A végén csak-csak bele kellett ülnöm egyszer, rossz helyen kerestem az egyik fogást, hiába ez már a sokadik út volt aznap és hát nem 8 m magas :) Imre után kimásztam még egyszer tr, majd végső karrombolásként a Kisháromszög direkten szenvedtem fel alsóval (a kulcsfogást csak sokadjára sikerült megtalálni), majd tr.
Mindent egybevetve egy nagyon hasznos nap volt, ismét sikerült új utakkal ismerkedni és levonni a következtetést: a szezonnak még nincs vége – sapka, sál, kesztyű, jégeralsó :)

Mászott utak - Fehérkő: Lépcsőház III (cl), AW V+ és Táblácska VI- (2x), Holdfény VII-/VII (2x, 1x rp próba, 1x pp), Csomagok direkt V+ (2x), Majdnem VI-/VI (rp), Kis áthajlás V-, Repedésnyom VII ? (tr)
Hámor: Kari útja VI (rp), Keménykalap V+ (1x alsó, 1x tr), Kisháromszög direkt VI+ (1x alsó, 1x tr)

1 megjegyzés:

Tündi írta...

rég hallottam ezt a számot :)