Kereskedelem

Stefan haverom szólt péntek napközben, hogy hallott egy Everest előadásról este. Kicsit furcsálltam a dolgot, hiszen az osztrák honlapok többségén nem említettek mára ilyen előadást, de mivel a délután a prof búcsúztatójáról maradt folyadékok elpusztításával telt, elmentem. Menet közben megemlítettem, remélem nem valami oxigénes átlagelőadás lesz, de Stefan sem tudott semmi közelebbit. Na így legyen ötösöm a lottón, szokták ugye mondani. Az előadást egy osztrák, 30 körüli srác tartotta a következő módszerrel: 10-30 fotós blokkok zenéve, közben pedig a szünetekben elmondja mi jön. Hegymászó karrierje a következőképp alakult: felment a Glocknerre nyáron-télen, majd jöhetett a Schreckhorn vezetővel, jégmászás Maltatalban, majd irány a magashegyekre. Minden 2. mondatban kiemelte, hogy svájci irodájuk milyen jó utakat szervezett nekik és milyen jók a vezetők. A Kilimanjaro után az Island Peak jött, ide egy másik irodával mentek, akik nem használtak kötélbiztosítást ingatag hóhidakon, de akkor ő azt hitte ez így jó. Később rájött, hogy a svájci iroda mennyivel jobb, hiszen velük ilyen nem fordult elő :) a következő hegy a Mustagh Ata volt, ahol a felső régióból hegyibetegség miatt vonultak le. Ezt a Lenin csúcs követte, ahol 50 méterrel a csúcs alatt fordult vissza vihar miatt, szerintem ez volt a leginkább elismerésre méltó teljesítménye. Ezután el volt szontyolodva, de azt gondolta egy 8000-es azért jó lenne. A Shisapangma és a Cho Oyu között vacillált, de mivel családja és a barátnője a "ja, azt hittük az Everestre mész" kérdéssel fogadta döntését, így amellett döntött.

Büszke kínaiak a csúcson, miután felvitték Mao mellszobrát és lelőttek pár útba eső ujgurt valamint tibetit (+nem mellesleg kitiltották a világot a hegyről erre az évre)

Az edzés az Everestre rovatban átizzadt atlétás képeket láthattunk róla az Eye of the Tiger zenei aláfestésével, amint az Everestre elengedhetetlen egykezes fekvőtámaszt nyom...stb.(közben felhördülő női hangok a háttérben). A heringes, lárvaarcos menetelés a csúcsig a szokásos déli útvonalon történt, szerencsére volt ideje kiváló képeket készíteni. A nyeregtől oxigén fel, majd irány a csúcs. Itt megtudhattuk, hogy az Everest sokkal biztonságosabb lett amióta kereskedelmi expedíciók mennek, mert így csökkent a halálozási ráta és amúgy a 100 oxigén nélküli őrültre 50 halott jut. Videók illusztrálták, hogy az ultramaratonista csapattárs is kapkodva veszi a levegőt még oxigénnel is (értitek, még ő is! - az a fránya magasság) és hát amúgy is 8000-ig oxigén nélkül mentek fel és a palackokkal maximum 1000 méterrel érzik lejjebb magukat...stb. Csúcsfotók hozzávetőleg 15-20 emberrel!!! egyszerre, majd leérkezés, öröm-bódottá ("We are the champions" zenével, Habeler és Messner is biztos ezzel melegített anno). Untergang des Alpinismus...

Tweedzakó, kenderkötél, 1922 - 8200 m oxigén nélkül

A közönség őrjöngött, én meg hazamentem. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy számolatlanul hullottak a 20 eurósok a kihelyezett adomány ládába valamelyik gyermekkórháznak.

(a félreértések elkerülése végett rovat: nem állítom, hogy akár a felét is képes vagyok ennek megvalósítani (főleg nem az egykezes fekvőtámaszt), problémám elsősorban a cirkuszi jellegű előadással és a mászóstílussal volt/van)