Maratoni mese (Mitteralmturm Westkante IV)

A cél lentről nézve (az út a bal "élen" vezet)

Szomszéd falak

A 4. hossz


Max és a Fölzstein

Pillantás a kémény tetejéről Fölzalm felé


Én elneveztem tojástáncnak, Max megrajzolta :-)


A Kleine Winkelkogel DNy-i falai

...

Szombat este futás után Stefan sms-e fogadott: érdekel-e a Hochschwab holnap? Hát hogy a viharba' ne, mondtam neki pár perc múlva, majd ismét a Wiener Neustadt 7 órában állapodtunk meg. A reggeli kelés 3-4 óra alvásszimulálás után egész fitten ment. A Südbahnhofon most a ropogós és meleg "Käse-Leberkäsesemmel"-kávé kombinációra szavaztam. Wiener Neustadtban a csípős hidegben kiderült, hogy Max és Wolfi késnek, így tolódni kezdtek a dolgok. Mindenesetre kaptam kölcsönbe két könyvet, az egyik Peter Habeler írása az 1978-as oxigén nélküli Everestről Messnerrel, a másik pedig Reinhold Messner önéletrajzi jellegű könyve. Ezek mellé az ÖTK könyvtárból hozott Dolomitok kallert lapozgattam a vonaton, jövő nyáron jó lenne ott is mászni. De vissza a jelenbe: befutottak a srácok, kissé túlméretezett zsákjaik humorosan hatottak az egy napos túrára, de csak elindultunk. Menet közben kiderült, hogy Wolfi a kiló szalonna és a lavinalapát ellenére nem hozott fejlámpát én meg magamban elkezdtem mosolyogni (óraátállítás :). 9 körül befutottunk a Gasthaus Schwabenbartl-hoz, hogy onnan a fahídon átkelve a Fölzgrabenen át Fölzalm felé megközelítsük célunkat, a Mitteralmturm-ot. Stefan választása egy 10 kötélhosszas 4-es alpin útra (Westkante, 300m) esett ezen az impozáns tornyon. A táj főleg északi fekvésű részein sok hó volt fellelhető, szerencsére az útban csak 1-2 párkányon találkoztunk vele. A felmenet nagyjából két óra, a Kleine Winkelkogel alatt egy fahíd előtt kell felmenni a törmeléken a fal alá, majd visszafelé oldalazni a nyugati gerinc markáns vonaláig és onnan még kb. 30 m-t felhaladni egy nagy kéményszerűséghez. Ennek bal oldalán 2 kötélgyűrű jelzi a beszállást 5 méterrel a talaj felett egy kis párkánynál. A srácok igencsak szüttyögtek én pedig az idő múlását ismerve menni akartam, így 11-kor sikerült Max-szal beszállni. Az útkeresés vitte az időt, de ütemesen haladtunk. Az útban a mindenhol 2 nittből álló standokon kívül 9 nitt és 7 normálszög, valamint 1-2 homokóra van, így az akasztgatás nem sok időt vitt el, éksor erősen ajánlott (én 3 kisebb friendet vittem, ezekkel elboldogultam). Az első komolyabb erőpróba Max gigazsákjának feltuszkolása volt másodmászóként magam előtt a 4. hossz kis kéményében, majd jött a kulcshossz. Ez egy 25 méteres kémény, aminek egyik oldalán vidáman csordogált egy vízesés, és eléggé lekoptatott is volt. A kis hátizsákom sajnos erősen megtáncoltatott, volt is nyögés rendesen, de a beszorult kőtömb átölelése után már nem volt gond :). A kémény valódi nehézsége 5 körül lehet, ezt a későbbi eséshatáros másodmászók és reklamáló hangfoszlányaik is bizonyították. Itt elment egy kis idő, mert javaslatomra bevártuk a másik partit, hogy felhúzzuk a 3, kéménymászást lehetetlenné tevő zsákot. Ezután közös megegyezéssel felpörgettük az eseményeket Max-szal és kb 1-1,5 óra alatt lenyomtuk az út második felét. A 6. és 7. hossz erősen porcukormászás, extrém odafigyelést igényel! Az utolsó előtti hossz négyese szintén 5-ös jellegű kunszt egy táblán, ahonnan ugyancsak lekívánkozhatott egy nagyobb szikladarab a friss törésfelület alapján. A csúcson (kicsit kevesebb mint 5 h mászóidő) csodálatos panoráma tárult a szemünk elé, de hamarosan konstatáltuk, hogy a többieknek 1-1,5 órája van a naplementéig és sehol sincsenek. Ez azért probléma, mert csak az egyiküknek volt fejlámpája és a lemenet első része elég kényes (légvonalban kb. 150 m 1+ fel és lemászás igen meredek körülmények között, át a Kleine Winkelkogel puklijára). A nap elkezdett szépen lebukni, mi meg egy fejlámpát a csúcskereszten hagyva átmásztunk a járóterepes platóra, ami még világosban is vagy 15-20 percbe telt az útkeresés miatt. Szerencsére az utolsó napsugaraknál megjöttek Stefanék, akik félig fejlámpa használatával, átkiabált tippjeinkkel felvértezve szintén rendben átértek. Innen a Kleine és Grosse Winkelkogel közötti Nordschlucht-on lehet 2x50 m-t leereszkedni, de ehhez a sötétben senkinek sem fűlött a foga, így egy nagy túrával átkeltünk ezen a két csúcson, majd az Ertlschlucht-on át lementünk a Fölzalm nevű helyen lévő menedékházba (1-1,5 óra).

A sötétben megtett túra gyönyörű volt, az ezer árnyalatú naplemente után 6 felé már éjszakai sötétség vette kezdetét, de az erős holdfény miatt még árnyékaink is látszottak. A Kleine Winkelkogel csúcskeresztjénél hátradőlve élveztük a szinte megfogható, mindent körbeölelő csendet és az egyre szebben kirajzolódó tejutat. Az embertől sok mindent el lehet venni élete során, de ezeket az örökre belénk égett emlékeket sohasem.

Az itt-ott már ropogós felszínű hófoltokon való szürrealisztikus átkelés, a sötétbe burkolózó, de sziluettjüket mégis sejtelmesen mutató óriás sziklafalak és a finom Knödelsuppe egy bámulatos szépségű túrát zártak le számomra. A háziak érdeklődése nyomán a magyar mászókra terelődött a szó, Babcsán Gábor és Kovács Tamásék gyakori vendégnek számítanak itt (pl. új utak kiépítése!). Innen 30-40 perces gyaloglás után az autóhoz érve már csak a Wiener Neustadt-Baden-Bécs-Éjszakai busz sorozat volt hátra, de ez már félálomban telt...

Hasonló jókat mindenkinek! (az előző partinak köszi az éket meg a Mammut-dyneemát :)

Update: Laci! A következő Quimby koncert amire el tudok és szeretnék menni dec 19, Pecsa, kicsit borsos a jegy (3200 HUF), de ugye ígéret szép szó :) Ha jössz te is, akkor koncert előtt Pesten találkozunk és úgy hozod a jegyeket, amúgy postán küldheted :)