Boldog Karácsonyt!

Talán kicsit korai, de addig már nem sok időm lesz ilyesmivel foglalkozni. Köszönöm a sok látogatást, remélem érdemes volt néha ellátogatni ide.

Minden Olvasónak és Mászónak Boldog Karácsonyt kívánok! Sok szerencsét 2010-ben!

"A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban."
(Gárdonyi Géza)

Egy

Szép napot mindenkinek.

Jönnek a havak jegek - A Jasemba D-i falának első megmászása "via alpine style"

Ha sokat mászol kisfiam, ilyen fejed lesz (Simon Anthamatten)

Ismét találtam egy jó cikket a bergsteigenen, gondoltam ha már nem írok saját mászásokról (mert most nincsenek) legalább magnéziás bejegyzés legyen, hátha ezt is élvezitek :)
A Jasemba (hivatalosan Pasang Lhamu Chuli) 7350 m magas és a Himalájában található a Cho Oyu térségében. Különösen híressé az tette, hogy Hans Kammerlander 2007-ben számolt be az első megmászásáról, átugorva az előtte történt 3 másik megmászást (japánok, szlovének, fix kötelek stb) :) Természetesen a csúcsra nem vezet könnyű út, változékony terepével kissé nagyobb kihívásokat állít az alpinisták elé mint a Shisapangma, vagy a Cho Oyu normálútja oxigénnel és serpákkal.
A csapatot 2009 októberében a svájci (Zermatt) hármas: Simon és Samuel Anthamatten, valamint Michael Lerjen alkotta. Simon nevéhez többek közt európai (Matterhorn Északi fal új út!) és himalájai első megmászások (Tengkangpoche É-i fal első megmászás - Piolet d'or 2008) fűződnek, továbbá a szerény 2008-as jégmászó összetett világkupa-győztesi cím birtokosa is.

Erre osztják az Arany jégcsákányt, "tessék, el lehet menni"

Simon (1986-os!) bátyó szintén megnyomta az új utat a Matterhornon, de szintén megvolt neki Patagónia néhány szerénysége és az El Cap is, továbbá megsíelte pl. a Matterhorn K-i falát!!! vagy a Weisshorn D-i falát (ld. még a honlapjuk "Filme" rovatát). Michael Lerjen-ről kevesebbet találtam, de ha valaki hegyivezető Zermattban, 2:33 alatt nyomja oda-vissza a Hörnligratot és 18 évesen lenyomja a Nanga Parbatot, biztos nem lehet gyenge.

Jasemba Südwand

Nade az új útról:

A srácok fogták magukat, és október 25-én 5 óra gyaloglással a széttöredezett Somnagleccseren elérték a fal alját (5800 m). Másnap némi jégmászás után havas terepre értek, 6500 m-en egy hógombán állítva fel a sátrukat, melynek elhelyezése a kisebbnél is kisebb területen "valószínűleg kiverte volna a biztosítékot a svájci minőségellenőröknél". A következő napon rossz minőségű hóból álló biztosíthatatlan hógombák (személy és tehergépkocsi méretekben :) és meredek jégfalak váltogatták egymást. A hóban való vakondszerű, idegőrlő előrehaladás végén pont találtak egy spaltnit egy hógomba tetején, ahová behúzódhattak (6900 m). Ezután már "csak" egy 150 m-es sziklás szakasz (VI-os 7000m en :) és újabb havas-jeges rész volt hátra a csúcsig, így másnap el is érték azt. Az öröm után hátra volt még a 2 napos mosolygós ereszkedés, melynek során valószínűleg sírva könyörögtek volna utolsó túrám mozgó szögeiért. A leírás szerint bennthagyott ékek, Camalotok, "hó-homokórák", egy elásott jégcsákány és egy szintén betemetett túrabot-rész segítségével érték el újra a "talajt"...no comment.
Ahogy Huber is megmondta, a mászás kábítószer :) A mászók átlagéletkora 24 év volt...

Az út nehézsége és hossza: VI, 1550m, 90°, M5

Király képek az Anthamatten fiúk honlapján.
Cikk a climbing-on angolosoknak.

Extra: mássz jeget Anthamatten stílusban

Filmes szavazás

És hát eljött az idő - úgy tűnik a 77 éves Siegfrid Johne-t nem lehet lefőzni amint V+/VI- okat nyom az elbai homokköveken. Tisztelegjünk hát a nittmentes világban termett psziché előtt:





A második helyet "junóék csípték el, el kell ismerni, nem rosszak :) Ld. ezt a King Lines trailert:



Nagy versenyben minden idők legjobb magyar természet/dokumentumfilmje végzett, amiben vajmi keveset (szikla)másznak, de talán mindannyiunkra hatottak, hogy "ide jutottunk":

Choose life

Most jelenik meg Alexander Huber Free Solo c. könyve, ezt mutatja be a Bergsteiger magazin 2009 decemberi száma. Részlet Alexander Hubertől, az alpin szólózás kapcsán:

"A mászás drog. Mindig vágyakozom utána, ez a drogok kimondott sajátossága. Az ember függő lesz és olyan viselkedési formái alakulnak ki, amelyek révén többé nem tud enélkül élni. A kábítószerek további jellemzője a dózis emelése egy szintig, ahonnan már nincs tovább - akár a fájdalomküszöbig is. Biztosan állíthatom, hogy a mászásban egy drogkarrier klasszikus útját jártam be. A mászás és a kábítószerek között egy jelentős különbség van: a tevékenység amit a hegyen végzünk, boldoggá tesz minket. Ez a boldogság nem csak erre az időre korlátozódik, hanem tartósan megmarad. Olyan tartósan, hogy a hegymászás, mint szenvedély a legtöbb embert élete végéig elkíséri."



A hevenyészett "műfordításért" ÉN kérek elnézést ;)

Akik a mainstreamből kimaradtak

Mindig is kedveltem az olyan mászókat akik nem csak beszélnek arról, hogy a mászás önmagunkról szól, hanem eképp is cselekszenek. Odamennek valahová, másznak valamit, aztán hazamennek. Vannak olyanok, akik mindezt világszínvonalon csinálják. Az osztrák Alpenverein (ÖeAv) honlapján találtam egy érdekes cikket Herbert Ranggetinerről. Elég sokat olvasgatok, de még sohasem hallottam róla, ami a cikk alapján elég meglepő (honlapja sincs...). A 40 éves Herbert 10-est szólózik, 400 utat mászott a 10. és 11. fokozatban egész Európában. Most gondolt egyet és kiruccant az alpin sportmászás (és a sziklamászás) egyik mekkájába, a Dachsteinbe (1000 métert is elérő falmagasság 6 km szélességben!). 3 hét alatt többségében OS kinyomta az összes nehezebb utat (10es és 9es - melyek többségét évek óta senki nem tudta/akarta megmászni!), befejezte az összes nyitott hasonló jellegű projektet és nyitott egy 11-est is Wombat néven.
ízelítőül pár út:
Jackpot, Torstein, 600 m, 9 (on sight)
S’Lustgefühl, Niederer Türlspitz, 350 m, 9+/10- (rp, majd ugyanaznap edzésként mégegyszer)
Die Unmittelbare, Großer Koppenkarstein, 300 m, 9/9+ (on sight)
Summawind, Niederer Türlspitz,120 m, 9 + (első rp)
Nationalfeiertag, Niederes Dirndl , 120 m, 10- (első rp)
Wombat, Niederer Türlspitz, 35 m, 11- (egy másik út beszállóvariánsa)

11-es mászás 2600 méteren


Szolló

Debrecen - álmunk és végzetünk

Scarpa Alpha

A Bergfuchs nevű bolt kiárusítós Flohmarkt részlegében vettem egy ilyet (leírás):
310 euro helyett 90-ért dobálták az emberek után, nem sokat tépelődtem. A Raichle műanyag baki (újszerű) eladó lesz 12000 körül, ismerősöknek talán :) olcsóbban. Remélem január elején, de akár már decemberben tátrai havat fog érni a kis aranyos. Nagyon könnyű és kényelmes, ezért kérek mindenkit, árasszatok el a firnrugdosós terveitekkel. Sziklamászáshoz szar az idő, nagyon...de remélem még lesz Hohe Wandra alkalmas "időjárási ablak" novemberben.

És ismét itt van a szentimentális blokk, ezt nagyon szeretem:

"Én vagyok James Dean, kapcsolom a hármat"

Az alábbi videót annak az öltönyös úrnak küldeném, aki nehezen viselte, hogy az 500 lóerős Bentley-nél dugóban gyorsabb a kerékpár...és persze mindenkinek aki szereti :)

Na ez már alpin volt...(Beilstein Ostkante IV+)

A mai menü, ahogy reggel látszott

A beszállás: a táblákon jobbra fel az élnél lévő teraszra a fűfolt mellett
(Stefan vidáman mutatja pólóját, először és utoljára :)

A nyitóhossz

Jövök már, jövök

100 méterrel a talaj felett figyelhető meg az ún. köviegér, élőhelye egy vizes, árnyékos repedés, ahonnan csak ritkán jár elő leveleket enni

A szemközti Dolomitok utánzatot (Stangenwand) bezzeg sütötte - de róla meg záporoztak a kövek

Point of return, innen lefelé vitt az út

Stefan a Ben Nevis-i túra során, szerencsénkre a spindriftek elmaradtak

A fal 3/4-e kelet felől nézve, lemenetben

Jólvan srácok, majd legközelebb

A hét folyamán Stefan a Hochschwabos ötleteivel lengett körül, én a déli táblákra szavaztam volna (Neue Zimmerweg 6-), de itt ő a főnök és a Hochschwab amúgy is...Szombatra szép idő ígérkezett (6-9 fok, napsütés, szélcsend), így 7-kor ismét Wiener Neustadtban voltam (a zsömlés-kávés néni boszorkányruhája király volt 5:30-kor Haloween alkalmából :). A vonat előtt a bringára fagyva (0 alatt) nem bántam, hogy megkértem Stefant valami jobb kesztyű, kamásni és bakancs /Hanwag, király volt/ kölcsönadására. Célunk a kicsivel több mint 2000 m magas Beilstein keleti éle /Topo1, Topo2/ volt (IV+), egy igazi alpin út. A standok többnyire fúrt szögekből állnak, de köztük nem sok minden van. A réteges öltözködés és a jó bakancsok, valamint a duplakötél, az ék és friendsor nem véletlenül kerültek listára, de este még a középső gyalogterepre vízionált jól járható hómező miatt a vadonatúj Austrialpin kalapács/jégcsákány kombinációmat is bedobtam.
9 körül hagytuk el a parkolót, az autó 1 fokot mutatott. A 2-2,5 órás felmenet során (szk. 800-900 m) a szokásos ha megállokfázok/hamegyekszétfolyok állapotok között senyvedtünk, én különösen. Valahogy nagyon gyötrődősen ment a felfelé caplatás, a tegnap kora esti futás még nagyon ott motoszkált a lábamban. A nap szikrázott, szép fények között haladtunk, egyre feljebb egyre több hómezőt keresztezve. A látszat ellenére mégis sikerült két óra alatt felérni a wasserrillés, oldásos mészkövű beszálláshoz, ahol még sütött a nap. A keleti falon pár perccel később aznapra be is fejezte működését...
Az első hosszt szólóban felszaladtunk, majd a kényelmes párkányon bekötözködtünk a 8,5-es Mammut spárgákba és Stefan neki is indult (~11:30). A kb. 40 méteres hossz eltartott neki egy darabig, igyekeztünk szinkronban ujjakat lehelni. Leszólt, hogy itt ott havas-jeges a dolog, de csak felért. Ezt nem nagyon bántam, mert kezdtem jégkockává dermedni, de ezután mozgásba lendültünk, így nagyjából az út végéig egész tűrhetően elvoltunk a 0-2-3-4 fokban (végig árnyék). A jobb fogások/lépések sok helyen havasak, vizesek/jegesek voltak, így extra odafigyeléssel haladtunk a többségében nagyon szilárd, szép mészkövön. Az első nagyobb meglepetés a 150 méterrel feljebb lévő 50 méteres gyalogterepen került elő, amely 20-30 fokos ferde jégpályává volt alakulva. Az áttipegés után Stefan kitolta a következő hármast és jött a fehér pók :) A hómező helyett egy közepesen meredek törmelékes/jeges/1-2 cm porhavas terep fogadott minket, ahol csak a rengeteg időpocséklással járó, de relatíve biztonságos biztosítással haladtunk át. Nagyot lehetett volna firkanni ezen a nyáron feltehetőleg 5-10 perces sétaterepen. A stand megtalálása után a csúcstömbön lévő maradék 3 hosszba kezdtünk. Az első 4-es (40m) nekem jutott, de ez már kritikán aluli módon havas volt (téli megmászás :). A megfontolt haladás persze viszi az időt, a megváltozott környezetben nehéz stabilan állni és tiszta közteshelyet keresni. A hosszban elvileg nincs semmi, így át is kavartam (legkönnyebb útvonal elve) a direkt verzió öreg standjába, melynek mászását nem javasolják a benntlévőségek miatt. A 2 közepes szögből álló stand rendezgetése közben (nálam lévő maradék hardware-ből a helyzetnek megfelelően semmi nem passzolt további pontnak) érdekes dolgokra lettem figyelmes a szögekkel kapcsolatban. Kb. 10 másodperc alatt lefuttattam a verziókat és a leereszkedés mellett döntöttem. Stefan nem sokat értett üzeneteimből, csak azt hogy ereszkedem, standoljon máshogy, és kösse le magát, de ez pont elég volt :).
Okok: 1. A maradék 2 hosszban nem volt semmi a havon kívül, standok sem, ez minimum 40-60 perc, a tetőn esetleg hó alatt kell az ereszkedőstandot megkeresni egy csorbáig 2. Délután 3 óra közeledett, 5-kor sötétedik 3. A stand amiben voltam ereszkedésre még éppen alkalmas volt (némi kalapácsos ráhatással), de Stefan elölmászása során fellépő esetleges nagyobb erőhatások esetén necces (pl. eloldalog jobbra a havas párkányokon megkeresni a jó standot és ingaszerűen belehullik) 4. Stefan standja új, fúrt szöges, innen tovább lehet ereszkedni a lemeneti útra, jelen esetben egy hómezőre. 5. Talán egy négyes út 80%-ának (~250 m) ilyetén megmászása után érdemesebb az újra dobhatsz verziót választani :)
Szóval a stand és a kötélfennakadás többszöri tesztelgetése után leereszkedtem, a kötél mintaszerűen lejött (huhh), majd tovább ereszkedtünk kb. 50 métert a hólejtőre. A lemeneti út nyáron is meredek, most is az volt :), de a hó szerencsére még pont lépésrúgós állapotban volt (emiatt szintén nem volt rossz döntés leindulni, pár óra múlva elég hágóvasgyanús terep...), a csákánnyal előremenve Stefannak előkészítettem a nyomokat. Később törmelékes meredélyre és sziklára, majd az ösvényre értünk. A lentebbi havak persze a nap során kapott meleg miatt a törpefenyős beszakadós mulatságokat produkálták. A völgybe érve még egész világosban keltünk át egy patakon, majd a telihold fényénél pakolhattunk össze a kocsinál. A túra szép volt, a környék itt is lélegzetelállító, az időjárás az északi/keleti tájoláson kívül mindenhol ragyogó volt. A vállalás sikeres és biztonságos befejezéséhez ismereteink nagyrészét latba kellett vetnünk, de így is nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk.
Tanulságok (például): 1. A keleti fal azért keleti, mert reggel süt oda a nap :) 2. Ha jók az érveid próbálj kitartani mellette 3. Hasznos eszköz a duplakötél, csak nagyon drága :)

ui: a téli/koratavaszi/későőszi magyar mászóiskolai látogatások talán mégsem haszontalanok

Panoráma naplementében

A TV-t hagyom a hónom alatt, hogy lemérje a lázát a világnak

A Következő bejegyzés István és László részére nem ajánlott, mert nem mászós témájú :) Sajnos nehéz megfelelni a köz igényeinek, de igyekszem :)
Nade, ma készítettem pár képet Bécs underground arcáról. A középületek, járművek látszólag tabunak számítanak, de a lehangoló gyárak/trafóállomások/hídpillérek/Donaukanal oldalfalak...stb. tele vannak korunk ifjú Basquiat/Warholjainak munkáival.
Íme!

Science

Critical Mass

Magyar népmesék style

Miami Vice

Szívrablás

"Wir feuern die ganze Nacht, die ganze Nacht..." (Frauenarzt&Manny Marc: Das geht ab)

New wave Guernica

The answer my friend, is blowin' in the wind...

WTF?

Fügefa helyett híd alatt születnek korunk prófétái

Live fast...

Maratoni mese (Mitteralmturm Westkante IV)

A cél lentről nézve (az út a bal "élen" vezet)

Szomszéd falak

A 4. hossz


Max és a Fölzstein

Pillantás a kémény tetejéről Fölzalm felé


Én elneveztem tojástáncnak, Max megrajzolta :-)


A Kleine Winkelkogel DNy-i falai

...

Szombat este futás után Stefan sms-e fogadott: érdekel-e a Hochschwab holnap? Hát hogy a viharba' ne, mondtam neki pár perc múlva, majd ismét a Wiener Neustadt 7 órában állapodtunk meg. A reggeli kelés 3-4 óra alvásszimulálás után egész fitten ment. A Südbahnhofon most a ropogós és meleg "Käse-Leberkäsesemmel"-kávé kombinációra szavaztam. Wiener Neustadtban a csípős hidegben kiderült, hogy Max és Wolfi késnek, így tolódni kezdtek a dolgok. Mindenesetre kaptam kölcsönbe két könyvet, az egyik Peter Habeler írása az 1978-as oxigén nélküli Everestről Messnerrel, a másik pedig Reinhold Messner önéletrajzi jellegű könyve. Ezek mellé az ÖTK könyvtárból hozott Dolomitok kallert lapozgattam a vonaton, jövő nyáron jó lenne ott is mászni. De vissza a jelenbe: befutottak a srácok, kissé túlméretezett zsákjaik humorosan hatottak az egy napos túrára, de csak elindultunk. Menet közben kiderült, hogy Wolfi a kiló szalonna és a lavinalapát ellenére nem hozott fejlámpát én meg magamban elkezdtem mosolyogni (óraátállítás :). 9 körül befutottunk a Gasthaus Schwabenbartl-hoz, hogy onnan a fahídon átkelve a Fölzgrabenen át Fölzalm felé megközelítsük célunkat, a Mitteralmturm-ot. Stefan választása egy 10 kötélhosszas 4-es alpin útra (Westkante, 300m) esett ezen az impozáns tornyon. A táj főleg északi fekvésű részein sok hó volt fellelhető, szerencsére az útban csak 1-2 párkányon találkoztunk vele. A felmenet nagyjából két óra, a Kleine Winkelkogel alatt egy fahíd előtt kell felmenni a törmeléken a fal alá, majd visszafelé oldalazni a nyugati gerinc markáns vonaláig és onnan még kb. 30 m-t felhaladni egy nagy kéményszerűséghez. Ennek bal oldalán 2 kötélgyűrű jelzi a beszállást 5 méterrel a talaj felett egy kis párkánynál. A srácok igencsak szüttyögtek én pedig az idő múlását ismerve menni akartam, így 11-kor sikerült Max-szal beszállni. Az útkeresés vitte az időt, de ütemesen haladtunk. Az útban a mindenhol 2 nittből álló standokon kívül 9 nitt és 7 normálszög, valamint 1-2 homokóra van, így az akasztgatás nem sok időt vitt el, éksor erősen ajánlott (én 3 kisebb friendet vittem, ezekkel elboldogultam). Az első komolyabb erőpróba Max gigazsákjának feltuszkolása volt másodmászóként magam előtt a 4. hossz kis kéményében, majd jött a kulcshossz. Ez egy 25 méteres kémény, aminek egyik oldalán vidáman csordogált egy vízesés, és eléggé lekoptatott is volt. A kis hátizsákom sajnos erősen megtáncoltatott, volt is nyögés rendesen, de a beszorult kőtömb átölelése után már nem volt gond :). A kémény valódi nehézsége 5 körül lehet, ezt a későbbi eséshatáros másodmászók és reklamáló hangfoszlányaik is bizonyították. Itt elment egy kis idő, mert javaslatomra bevártuk a másik partit, hogy felhúzzuk a 3, kéménymászást lehetetlenné tevő zsákot. Ezután közös megegyezéssel felpörgettük az eseményeket Max-szal és kb 1-1,5 óra alatt lenyomtuk az út második felét. A 6. és 7. hossz erősen porcukormászás, extrém odafigyelést igényel! Az utolsó előtti hossz négyese szintén 5-ös jellegű kunszt egy táblán, ahonnan ugyancsak lekívánkozhatott egy nagyobb szikladarab a friss törésfelület alapján. A csúcson (kicsit kevesebb mint 5 h mászóidő) csodálatos panoráma tárult a szemünk elé, de hamarosan konstatáltuk, hogy a többieknek 1-1,5 órája van a naplementéig és sehol sincsenek. Ez azért probléma, mert csak az egyiküknek volt fejlámpája és a lemenet első része elég kényes (légvonalban kb. 150 m 1+ fel és lemászás igen meredek körülmények között, át a Kleine Winkelkogel puklijára). A nap elkezdett szépen lebukni, mi meg egy fejlámpát a csúcskereszten hagyva átmásztunk a járóterepes platóra, ami még világosban is vagy 15-20 percbe telt az útkeresés miatt. Szerencsére az utolsó napsugaraknál megjöttek Stefanék, akik félig fejlámpa használatával, átkiabált tippjeinkkel felvértezve szintén rendben átértek. Innen a Kleine és Grosse Winkelkogel közötti Nordschlucht-on lehet 2x50 m-t leereszkedni, de ehhez a sötétben senkinek sem fűlött a foga, így egy nagy túrával átkeltünk ezen a két csúcson, majd az Ertlschlucht-on át lementünk a Fölzalm nevű helyen lévő menedékházba (1-1,5 óra).

A sötétben megtett túra gyönyörű volt, az ezer árnyalatú naplemente után 6 felé már éjszakai sötétség vette kezdetét, de az erős holdfény miatt még árnyékaink is látszottak. A Kleine Winkelkogel csúcskeresztjénél hátradőlve élveztük a szinte megfogható, mindent körbeölelő csendet és az egyre szebben kirajzolódó tejutat. Az embertől sok mindent el lehet venni élete során, de ezeket az örökre belénk égett emlékeket sohasem.

Az itt-ott már ropogós felszínű hófoltokon való szürrealisztikus átkelés, a sötétbe burkolózó, de sziluettjüket mégis sejtelmesen mutató óriás sziklafalak és a finom Knödelsuppe egy bámulatos szépségű túrát zártak le számomra. A háziak érdeklődése nyomán a magyar mászókra terelődött a szó, Babcsán Gábor és Kovács Tamásék gyakori vendégnek számítanak itt (pl. új utak kiépítése!). Innen 30-40 perces gyaloglás után az autóhoz érve már csak a Wiener Neustadt-Baden-Bécs-Éjszakai busz sorozat volt hátra, de ez már félálomban telt...

Hasonló jókat mindenkinek! (az előző partinak köszi az éket meg a Mammut-dyneemát :)

Update: Laci! A következő Quimby koncert amire el tudok és szeretnék menni dec 19, Pecsa, kicsit borsos a jegy (3200 HUF), de ugye ígéret szép szó :) Ha jössz te is, akkor koncert előtt Pesten találkozunk és úgy hozod a jegyeket, amúgy postán küldheted :)

Magnéziablog lettem :-)

Ezt nem hagyhatom ki. Az egyik legnagyobb vihart kavaró magashegyi történetet filmesítették meg német mérnökék. Reinhold Messner és öccse, Günther egy osztrák expedíció (vezető: Karl Maria Herligkoffer) tagjaiként új utat másztak a Nanga Parbaton 1970-ben és a túloldalán ereszkedtek le (Erőss Zsolt ennek új variánsát mászta 1999-ben szólóban! 200000 ft-ból, engedély nélkül). Az ereszkedés közben Günther eltűnik, Reinhold fagysérüléseket szenved. Európába visszatérve évtizedekig tartó vádaskodás veszi kezdetét, Günther holttestét csak pár évvel ezelőtt találták meg. Az esetről magyar nyelvű könyv is kiadásra került Reinhold Messner tollából, nem rossz, bár néha kicsit olyan mintha az öreg róka LSD bélyegekkel tartotta volna magát kondiban írás közben. A film bemutatója sajnos januárban lesz, így akkor nem nézhetem meg itt Bécsben, de majd letö..megvesszük a boltban.

"Az a hegymászó, aki félelem nélkül, csak bátorsággal telve mászik, nem él sokáig. A félelemnek és a bátorságnak egyensúlyba kell kerülnie." (Reinhold Messner)



Making of:



P.s.: Tegnap este összehoztam az Alpok hölgykoszorúját egy táncra a Titanic Bar-ban (svájci-olasz-francia lányok :) - Murder on the dancfloor :). A francia csaj mondta, hogy van egy viskója Chamonix-ban, jakérem...a Mai Tai-al vigyázzatok, sunyi :)

Otthonom kőpokol/Csoda Stollhof-ban

Ki korán kel, hamar fekszik

Always look on the bright side of life

Vörös és fehér

Ha nem lenne ferde mehetne valami menő katalógusba

Még sohanemutaztam a szellemvasuton


'cmon man

Ősz húrja

Amikor 5:00-kor megzizzent a telefon kellett pár másodperc, hogy felfogjam melyik bolygón vagyok, de végül sikerült összeszedni magam ("Eleven a káosz és zavaros a fejed/Cserepes a szád és szomorú a szemed"). Kisvártatva jöhetett a metró/18-as villamos/Südbanhof álmos zötyögése, majd kávé/croissant és irány a vonat. Itt még el-elkapott a kísértés, de sajnos még nem megy megérzésre Wiener Neustadt, így nem akartam mondjuk Grazig aludni - egy kis Bandi a hegyről-el tartottam életben magam. A csípős levegő és a 7-kor még sehol sem járó nap hamar felébresztett. Szerencsére Stefan sem késett és lelkes is volt. Ezt a lelkesedést az autóban elhelyezett hőmérő 0 celsius fok értéke lohasztotta csak kissé, meg a szállingózó köd. A Sonnenuhr parkolóban már sejtettem, hogy nem lesz itt semmi hiba. Ugyan változatlanul 0 fok volt, de a természet csodás törvényeinek hála a hideg levegő szeret a völgyekben rekedni. Kis diskurzus után a Draschgrat felé vettük az irányt, legyen könnyű, mert hideg van alapon. Mire felértünk, szakadt rólunk a víz és a nap is kikukucskált egy-egy percre, valamivel 8 után szálltunk be. A mászás szép volt, az 5-ös keresztezés különösen, csak túl rövidnek találtatott. Hamar megvolt, így egy újabb mászás is belefért, a kocsit ugyanis 14:00-ig bitorolhattuk. A seggencsúszós-avaros-saras kezdeti Zahmer Fucslochsteigen való lemenet után örültünk, hogy a törős sziklás szakaszra értünk :)

Ha már így belecsaptunk a lecsóba, javasoltam Stefannak, hogy nyomjuk a Beuterösterreichert, abban van nehezebb is (6/6+), mire ő a kedvenc magyarjának ("Lieblingsungar") nevezett /szerencsére nem a Broceback Mountain-t próbáltuk :)/. A tavaszi erőlködős szakaszok most könnyen mentek, igaz a 2. hossz elejére a reklamált részre odakerült egy nitt (milyen érdekes :) és egy újabb kaller (Genusskletteratlas Österreich Ost, Niederösterreich; Behm: Hohe Wand) szerint megvan az 6- is :) A felsőbb állítólagos 5-ös részen is ír ez a kaller egy hatost, perkált is egyet a kolléga, de aztán csak felbalettozott (mondjuk ez tényleg 5/5+). A felső Hinterholz-ot két hosszból kihoztuk, majd a Völlerinen leballagtunk az autóig és kettőre leszállítottuk azt a tulajdonos édesanyának. Amikor Bécsben kiléptem az U-Bahn áldott melegéből csepegni kezdett az eső...csoda Stollhofban?

Csoda Stollhofban

Szentimentaliti (nyugalom, egyszer csak befejezem...)

Jeeeeee

A terv szerint megyek a Hohe Wandra csütörtök reggel :) remélem az időjárásjelentés úgy marad ahogy van (14 fok, napocska felhő mögül) és lenyomunk 1 jobb utat Stefannal.

Szentimentális blokk "Polákvenger kiadás" /majd ha nekünk is így mennek a lengyel alter számok akkor lesz jó világ :)/

A legjobb mászófilm

E kissé részrehajló bevezetés után röviden bemutatnám a kedvenc mászófilmemet :)
Igen, természetesen a Hard Grit az, az etalon, a csúcs. Stílus, etika, kockázat, valamint sok köd keveréke. A film 1998-ban készült a Slackjaw Film által Észak-Angliában a grit mászóvidék legkeményebb útjait és mászóit nyomonkövetve. A trad mászás pszichés és fizikai határait feszegető mászók könyörtelenül rombolják le a méterenként csillogó nittekről alkotott álmainkat, miközben csak süvít a szél Sheffield/Yorkshire felől. Az 53 perces remekmű megtekintése során ráadásul megmerítkezhetünk a vidéki angolság gyöngyszemeiben is.
A filmben nem kissebb nevek fordulnak meg, mint Neil Bentley, Johhny Dawes, Jerry Moffat, Seb Grieve, vagy a személyes kedvencem John Dunne. Persze a leghíresebb jelenet és egy lábtörés egy francia mászónak Jean-Minh Trien-Thieu-nek jutott :) A filmben olyan utakat másznak, amelyek még ma is a világ mászóélvonalának célkitűzései között vannak, holott mászótechnikai nehézségeiket már bőven meghaladták (Persze az a fránya headpoint mászás X-es körül:): The New Statesman (E8 7a), Gaia (E8 6c), End of the Affar (E8 6c), Master's Edge (E7 6c)...stb. (nehézségi útmutató). Az 53 perces alkotás 10 nemzetközi filmfesztiválon nyert díjat.

A film trailer-e:


Néhány részlet a filmből:

A filmzene kissé ott van a szeren (nem tudom kicsiben ismerős e valakinek a torkából jövő dübörgés és a zen élmények ;) A Gaia-s esés:



Seb Grieve, Parthian Shot (E9, 7a), 1. próba:



Lisa Rands, a Gaia első női ismétlője 2006-ban a következőket mondta:

"I saw the film Hard Grit, which immortalized this route, while in California, long before I ever imagined I'd one day get to climb on that amazing rock, let alone that route...The film opened with mind-blowing footage of the route Gaia. The fall taken by Jean-Minh Trien-Thieu, swinging and crashing into the arete below, breaking his leg, became forever etched into my memory."

Ő amúgy ilyeneket tud:



Hogy hol tartottak 2005-ben a film szereplői, arról itt egy összefoglaló. Arról, hogy valóban ez e a legjobb mászófilm, a szavazás rovatban lehet vitatkozni :), és nem, nem lettem magnéziablog, csak szar az idő a kinti mászáshoz :)

Kereskedelem

Stefan haverom szólt péntek napközben, hogy hallott egy Everest előadásról este. Kicsit furcsálltam a dolgot, hiszen az osztrák honlapok többségén nem említettek mára ilyen előadást, de mivel a délután a prof búcsúztatójáról maradt folyadékok elpusztításával telt, elmentem. Menet közben megemlítettem, remélem nem valami oxigénes átlagelőadás lesz, de Stefan sem tudott semmi közelebbit. Na így legyen ötösöm a lottón, szokták ugye mondani. Az előadást egy osztrák, 30 körüli srác tartotta a következő módszerrel: 10-30 fotós blokkok zenéve, közben pedig a szünetekben elmondja mi jön. Hegymászó karrierje a következőképp alakult: felment a Glocknerre nyáron-télen, majd jöhetett a Schreckhorn vezetővel, jégmászás Maltatalban, majd irány a magashegyekre. Minden 2. mondatban kiemelte, hogy svájci irodájuk milyen jó utakat szervezett nekik és milyen jók a vezetők. A Kilimanjaro után az Island Peak jött, ide egy másik irodával mentek, akik nem használtak kötélbiztosítást ingatag hóhidakon, de akkor ő azt hitte ez így jó. Később rájött, hogy a svájci iroda mennyivel jobb, hiszen velük ilyen nem fordult elő :) a következő hegy a Mustagh Ata volt, ahol a felső régióból hegyibetegség miatt vonultak le. Ezt a Lenin csúcs követte, ahol 50 méterrel a csúcs alatt fordult vissza vihar miatt, szerintem ez volt a leginkább elismerésre méltó teljesítménye. Ezután el volt szontyolodva, de azt gondolta egy 8000-es azért jó lenne. A Shisapangma és a Cho Oyu között vacillált, de mivel családja és a barátnője a "ja, azt hittük az Everestre mész" kérdéssel fogadta döntését, így amellett döntött.

Büszke kínaiak a csúcson, miután felvitték Mao mellszobrát és lelőttek pár útba eső ujgurt valamint tibetit (+nem mellesleg kitiltották a világot a hegyről erre az évre)

Az edzés az Everestre rovatban átizzadt atlétás képeket láthattunk róla az Eye of the Tiger zenei aláfestésével, amint az Everestre elengedhetetlen egykezes fekvőtámaszt nyom...stb.(közben felhördülő női hangok a háttérben). A heringes, lárvaarcos menetelés a csúcsig a szokásos déli útvonalon történt, szerencsére volt ideje kiváló képeket készíteni. A nyeregtől oxigén fel, majd irány a csúcs. Itt megtudhattuk, hogy az Everest sokkal biztonságosabb lett amióta kereskedelmi expedíciók mennek, mert így csökkent a halálozási ráta és amúgy a 100 oxigén nélküli őrültre 50 halott jut. Videók illusztrálták, hogy az ultramaratonista csapattárs is kapkodva veszi a levegőt még oxigénnel is (értitek, még ő is! - az a fránya magasság) és hát amúgy is 8000-ig oxigén nélkül mentek fel és a palackokkal maximum 1000 méterrel érzik lejjebb magukat...stb. Csúcsfotók hozzávetőleg 15-20 emberrel!!! egyszerre, majd leérkezés, öröm-bódottá ("We are the champions" zenével, Habeler és Messner is biztos ezzel melegített anno). Untergang des Alpinismus...

Tweedzakó, kenderkötél, 1922 - 8200 m oxigén nélkül

A közönség őrjöngött, én meg hazamentem. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy számolatlanul hullottak a 20 eurósok a kihelyezett adomány ládába valamelyik gyermekkórháznak.

(a félreértések elkerülése végett rovat: nem állítom, hogy akár a felét is képes vagyok ennek megvalósítani (főleg nem az egykezes fekvőtámaszt), problémám elsősorban a cirkuszi jellegű előadással és a mászóstílussal volt/van)

ittisvoltamegyfélnapotegyszer

Jammerwandl:

Helenental, Baden mellett:



És a szokásos szentimentális blokk, akinek nem tetszik, az....mászhat egy nyolcast :)

Nem akarok magneziablog lenni de... 2

...de mivel volt róla bejegyzés, nem hagyhatom ki, hogy be ne linkeljem ezt a jó kis filmet az Action Directe 6. megmászásáról Chris Doyle (hehe hát persze, hogy blogspot.com :) által.

Obsession from Chris Doyle on Vimeo.

Nem akarok magneziablog lenni de...

Huber Brothers on Antarctica

Trango Tower

Szóval nem akarok a kiváló magnézia blog nyomdokaiba lépni, de ezt lefordítottam és kissé átdolgozott,rövidített verzióban a köz javára bocsátom:

Eternal Flame - 9+ 6000 méteren /Írta T. Huber/

A sikeres antarktiszi expedíció után a Huber testvérek Pakisztán felé vették az irányt, hogy a Karakorumban másszanak. Céluk a Trango tornyon (Nameless Tower 6251 m) 20 éve nyitott út szabad átmászása volt. Az Eternal Flame nevű utat (9-/A2, 650m /a fal 800m magas/, 1989.08.10) nem kisebb nevek nyitották mint Kurt Albert, Wolfgang Güllich, Milan Sykora és Christoph Stiegler, azaz a kor ászainak teljes összefágásának eredménye (egyben a Trango-torony 8. megmászása). A megmászás során kb. az út 80%-t mászták át szabadon. Kompakt, narancsszínű grániton, yosemite-i repedéseken vezet felfelé az alpinizmus egyik nagy márföldköve. Az első megmászók és ismétlők fotói, elbeszélései a világ egyik leghíresebb alpesi mászásává tették az Eternal Flame-et.
2003-ban Denis Burdet a négy techno-hosszból 2-t átmászott 9+-ért, de az első teljes rotpunkt szabad átmászás még váratott magára, hiszen a legnehezebbnek tartott 10. kötélhosszt nem tudta átmászni és a 2. kötélhossz traverze is kifogott rajta szuperkompakt, struktúrálatlan gránitjával. 2005-ben további részeket kapott a "mozaik": a spanyol Iker Pou megtalálta a 10. kötélhossz kulcsát. A fúrt szögektől jobbra toprope kivitelezte a kellő mozdulatsort a 10. fokozat alsó határán. A nem megfelelő körülmények azonban meggátolták az elölmászást szabadon.
2009 július 24.-én a Huber testvérek megérkeztek az alaptáborba, egy operatőrrel és egy "supporter" csapattaggal kiegészülve. Az eddigi rossz idő és sok hó után szerencséjükre kedvező időjárás következett az első napokban. 10 nappal később már állt a 2-es tábor a fal alatt. Az útba beszállva a traverz gránitja valóban igen alulstruktúráltnak tűnt :), ezért kinéztek egy másik, 30 méteres egyenes verziót finom repedésnyomokkal, majd egy keresztezéssel vissza az Eternal Flame-be. Ezt a két kötélhosszt "Come on Baby" lés"Light my Fire" névre keresztelték max. VIII+ ért. Ezt 3 napos pihenő követte az alaptáborban (rossz idő), Innsbruckból azonban tökéletes időt jelentettek a következő hétre. Hajnal 3-kor indultak, hogy 9-re elérjék a "Napos teraszt" a 2-es táborral, kis szünet, majd beszálltak. Először a "supporter" Mario mászta ki a hosszokat, majd a fix-kötélen feljumáolt az operatőr, hogy felvegye Huberék RP mászását. Alexander kezdett egy négyesben, a cél pedig a váltott elölmászás volt esés nélkül (a másodmászónak is). A két új kötélhossz után visszatértek az eredeti vonalvezetéshez, mindaddig, amíg a fentről leömlő olvadékvíz lehetetlenné nem tette a továbbhaladást.
A második napon feljumároltak a fixköteleken, majd folytatták a mászást, elsőként egy jéggel finoman bevont VII+-szal, majd jött a 10. kötélhossz, az "Eternal Burning". Iker Pou itt nyitotta meg variánsát: egy tábla keresztezése, maximálerős boulderproblémával és egy befagyott repedéssel. Kettő óra felé a repedés elkezdett kiolvadni, mászhatatlan vízeséssé változva azt. Így egy variánst nyitottak 4 méterrel jobbra amely a Pou-variáns repedésének felső, száraz részéhez vezetett. Ezt a két kötélhosszt "Wish you were here"-nek és "Burn for you"-nak nevezték el. Ezután még kimásztak egy nyolcas kézrepedést, így a második napot is sikeresen zárták. A harmadik nap csúcsnap is lehetett volna. A nagy teraszról induló első három hossz nem jelentett problémát, álomhosszok álomszerű kézrepedésekkel. Ezután jött a "fekete leves" - egy hozzávetőleg 15 méteres sekély, enyhén áthajló IX+ os ujjrepedés. Nagyon sok időt vett igénybe, de köszönhetően az intenzív boulder edzéseiknek, sikerült. Ezután még egy kilences hossz jött és aznapra nem maradt más csak a pihenő, hiszen minimum 2 napos jó idő volt még kilátásban.
A negyedik napon még 2 kötélhossznyi 8-as repedés váratott magára, majd jöhetett a könnyű terep a csúcsig. Thomas Huber szavaival: "4-en álltuk rajta, Alexander, Franz, Mario és én, körülöttük pedig a Karakorum óriásai. Olyan volt, mint egy Rock & Roll szám, amit Wolfgang Güllich és Kurt Albert írt 20 éve, mi pedig most megértünk rá, hogy 1-2 sorral (?!) kiegészítsük:
"Come on Baby, light my fire! Let's come together! Darling, do you feel my heart beating? Hey, do you feel the same? Am I only dreaming? I wish you were here, I burn for you! I watch you when you are dreaming, you belong with me. Say my name. Sunshine through the Rain, a whole Life so lonely. Ease the Pain! I don't wanna lose this Feeling , it's the Eternal Flame!"

TOPO

Thomas Huber novemberben elsőként Bécsben vetíti képeit erről a mászásról - szerintem elmegyek ?!